DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamilton nem érti a második megszakítást

A Brazil Nagydíj győztese szerint az első piros zászló még rendben volt, a másodikat azonban teljesen fölöslegesnek tartja – s nem is csak a Mercedes F1-es pilótája panaszkodott erre a verseny során.

A szakadó eső miatt meglehetősen hosszúra nyúlt a 2016-os Formula-1-es idény utolsó előtti versenye, a Brazil Nagydíj. A rajtot eleve eltolták tíz perccel, ráadásul a biztonsági autó mögül vágott neki a mezőny a 71 körös távnak, majd később kétszer is piros zászlóval szakították félbe a körözést. A győzelmet tulajdonképpen problémák nélkül behúzó Lewis Hamilton úgy érzi, a második kényszerpihenő teljesen felesleges volt, de megérti, ha a versenyirányítás a biztonságot helyezte előtérbe:

„Az első piros zászló érthető, hiszen többen is lementek a pályáról és összetörték magukat” – magyarázta az Autosport.com hasábjain. „A másodiknál már más a helyzet: amikor újra kimentünk, a pálya már alkalmas volt az intermediate gumik használatára, de a biztonsági autó nagyon sokáig bent maradt. A pálya állapota tulajdonképpen végig ugyanolyan volt. Értelmetlen volt bent tartani a safety cart, mehettünk volna tovább. De rendben, a biztonság az első, és ők így érezték jónak. Szerencsére mindenki rendben van, szóval ez volt a helyes döntés.”

hamilton-interlagos-sc-dppi



Hamilton mercedeses társa, a vb-t 12 ponttal vezető Rosberg szerint határesetet jelentettek a körülmények, de szerinte jól döntöttek a versenyirányításnál. A középmezőnyben autózó Valtteri Bottas azonban sokkal kevésbé volt megértő: a finn már a verseny során is folyamatosan panaszkodott a sorozatos megszakítások miatt. „Folyamatosan kérdezgettem, hogy miért állunk meg és miért van piros zászló, mert én mentem volna. Esett az eső, ami azt jelentette, hogy nehezebbek voltak a körülmények és rosszabbak a látási viszonyok, de ez normális. Szerintem teljesen biztonságos volt a helyzet így is, szóval nem értem, miért kellett ennyiszer megállnunk.”

Abban egyébként a második helyen befutó Rosberg és a mögötte célba érő Max Verstappen is egyetértett, hogy a vizes versenyeken elsősorban a nem megfelelő esőgumik okozzák a nehézséget – amelyek ellen a már a start előtt kieső Romain Grosjean is szót emelt –, de úgy érzik, hogy ez a probléma 2017-ben megoldódik azzal, hogy a Pirelli sokkal szélesebb, ezáltal nagyobb leszorító erőt termelő gumikat bocsájt majd a mezőny rendelkezésére. Pedig egyébként Hamilton szerint Interlagosban még csak nem is volt igazán komoly az eső: „Ez talán a könnyebb esők közé tartozott. Nem is volt egyetlen megcsúszásom vagy meleg pillanatom sem. A 2008-as silverstone-i futam jóval nehezebb volt ennél” – vélekedett a háromszoros vb-győztes.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: