A Marussia/Manortól elszármazott két pilótát, Alexander Rossit és Max Chiltont kapta mikrofonvégre az IndyCar hivatalos weboldala, miközben arra a kérdésre kereste a választ, hogy a Formula-1-ben vagy annak amerikai megfelelőjében van-e szükség komolyabb fizikális felkészültségre a tisztes helytálláshoz.
Mindketten Európában kezdték meg együléses karrierjüket és az F1-be való bejutást tűzték ki fő céljukként, de miután Chilton számára 2013 és 2014 után, Rossinak pedig öt tavalyi versenyt követően fogytak el a lehetőségei a királykategóriában, az Egyesült Államok felé vették az irányt. Az amerikai pilóta számára a hazai környezet így idegennek hatott, és elmondása szerint néhány olyan kihívással is meg kellett küzdenie, amelyekhez az Európában edződött versenyzők szervezete nincs hozzászokva.
„Elsőre az lepett meg az IndyCarban - bár talán nem kellett volna meglepnie, de sokan még mindig nincsenek ezzel tisztában -, hogy ezek az autók lényegesen több leszorítóerőt termelnek, mint az F1-esek. Noha az autó nehezebb és kevesebb lóerőt is ad le, de a kanyarodási sebességei mégis megegyeznek, ha nem jobbak is az F1-es gépekénél.”
„Az F1 nagy hangsúlyt fektet a versenysúlyra, és mivel én elég magas vagyok, ez nálam mindig kiemelt szerepet kapott. Az edzéseim 80%-a zsírégető kardióedzésből állt, és a maradék 20% ment az erőnlétre. Az IndyCarban ez eltolódott, most már azt mondanám, hogy 60-70%-ban foglalkozok az erőnléttel. A szervó hiánya és a hatalmas oldalirányú terhelések miatt erős felsőtestre van szükség” - mondta Rossi, utalva arra a könnyítésre, hogy az Indy-ben csak az autókra vonatkozik a minimumsúly, a pilóták testtömege közötti különbséget pedig ballasztokkal egyenlítik ki.
„Egy másik dolog, ami meglepett, hogy mivel olyan óriási terhelések helyeződnek ránk a kanyarokban, nem is igazán tudunk levegőt venni. Ezért van szükség komoly kardióedzésekre is, hiszen az oválpályákon az egyenesekben kell bepótolnunk a levegővételt. Phoenixben és Iowában például mind a négy kanyarban akkora erők hatnak, hogy lehetetlen lélegezni” - tette hozzá a 25 éves pilóta, akiben bizonyára akkor is fennakadt a levegő, amikor tudatosult benne, hogy megnyerte az idei Indianapolis 500-at.
Chilton számára szintén az oválpályás versenyzés jelentette a legfőbb nehézséget, ahol elmondása szerint már a táv tizedénél jobban elfárad a karja, mint egy teljes F1-es futamon.
„A rövid oválok fizikálisan rendkívül megerőltetőek. Az Iowa Speedway-en például már 20 kör után megmerevedik a kezünk, és 300 kört kellene teljesíteni a versenyen, szóval ehhez hozzá kell szokni. Az F1-ben csak rövid ideig hatnak ránk a G-erők, az IndyCarban azonban folyamatos a terhelés, terhelés, terhelés, terhelés, szinte hihetetlen. Szerintem sok F1-es pilótát váratlanul érnének az itteni G-erők” - vélekedett a brit.
Chilton rámutatott egy olyan tényezőre is, ami viszont az IndyCarban azért nehezebb, mert a sorozat által használt technológia még nem annyira tökélyre fejlesztett, mint az F1-ben: a fékezés problémáira.
„Az F1-ben elsőre bármekkora erővel ráléphetünk a fékre, mert nem valószínű, hogy blokkolni fognak a kerek, hacsak nem vizes a pálya. Bármekkora nyomást gyakorolhatunk, amiből aztán fokozatosan visszaveszünk. Az IndyCarban azonban kicsit óvatosabban kell bánni a pedállal, mivel könnyebb állóra fékezni a kerekeket. Kicsi a különbség, de a versenyzők megérzik.”
