A Ferrari két zsetonért cserébe új turbót fejlesztett ki Kanadára, ennek pedig azonnal meg is látszott az eredménye: a maranellói F1-es istálló erőből is rendkívül közel volt a Mercedeshez, igaz, Sebastian Vettel végül lecsúszott a győzelemről. Az ügyfelek viszont egyelőre nem kapták meg az alkatrészt.

"Megnéztük a turbót és Silverstone-ban kapjuk meg" - mondta az alkatrésszel kapcsolatban Gunther Steiner, a Haas csapatfőnöke. "Mindig tudsz több erőt felhasználni, de erre fel is kell készülni és ha nem teszel így, akkor jobb, ha nem is kapod meg. Jelenleg úgy tervezzük, hogy Silverstone-ban már mi is használni fogjuk".
A Ferrarinál Sebastian Vettel és Kimi Raikkönen is nagyon pozitívan beszélt az alkatrészről, Steiner viszont óvakodik attól a kifejezéstől, hogy nagy előrelépés. "Ez egy jó előrelépés, annyi biztos. Az, hogy nagy, az mindig relatív, mert persze nem mindegy, hogy honnan lépsz előre. Azt már láttuk a Ferrarinál, hogy milyen különbséget jelenthet, Bakuban pedig még ennél is többet számíthat a hosszú egyenes miatt".
"Remélem, hogy Silverstone-ban több más alkatrészt is megkapunk. Itt a hátsó fékre és egy hűtőcsőre gondolok, apróságokról van szó, de még nem biztos, hogy meglesz, dolgozunk rajta".