DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Bevonták a Force India-főnök útlevelét

A több mint egymilliárd dollár tartozást felhalmozó Vijay Mallya többszöri felszólításra sem jelent meg a bíróság előtt, ezért felfüggesztették az F1-es csapattulajdonos útlevelét – tartózkodási helye azonban hetek óta ismeretlen.

A hazájában, Indiában elsősorban alkoholiparral vagyonra szert tevő Vijay Mallya, akinek csapata, a Force India 2008 óta a Formula-1-es mezőny tagja, már egy jó ideje szövevényes jogi ügyekbe bonyolódott: több banknak összesen 1,34 milliárd dollárral tartozik, legutóbb pedig egy pénzmosással kapcsolatos meghallgatáson kellett volna részt vennie, mely 2012-ben csődbe ment, Kingfisher nevű légitársaságához kapcsolódik, ám nem jelent meg a hatóságok előtt. Mallyát nem vádlottként idézték be.



Miután háromszoros idézésre sem reagált, a jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó Mallya útlevelét a külügyminisztérium felfüggesztette, hogy ezzel kényszerítsék vissza őt Indiába. Mallya, aki egyben parlamenti tag is, március 2-án hagyta el az országot diplomáciai útlevelével, a feltételezések szerint pedig Nagy-Britanniában tartózkodik. A közösségi médiában mindenesetre gyakran posztol Formula-1-ről és krikettről, egy nyilatkozatát pedig mi is lehoztuk.

A hatóságok egyhetes határidőt adtak Mallyának: „Mr. Mallyát megkértük, egy héten belül adjon választ, miért nem kellene lefoglalni vagy bevonni útlevelét” – áll a minisztérium közleményében. Amennyiben a 60 éves üzletember nem reagál a felszólításra, véglegesen bevonják az okiratot.

Ettől függetlenül az indiai legfelsőbb bíróság elrendelte Mallya, valamint felesége és gyermekei összes tulajdonának zárolását, melyre április 21-én kerül sor. Arról nem esett szó, a tulajdonos zűrös ügyei milyen hatással lehetnek a Formula-1-es Force India csapat jövőjére.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: