DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

„Schumacher és Alonso is félénk volt”

A két világbajnok pályafutásában közös pont egykori csapatfőnökük, Flavio Briatore, aki a Benetton indulásáról és a két F1-es zsenivel való első találkozásáról beszélt.

A 65 éves Flavio Briatorét az előző évi szingapúri verseny miatt 2009-ben kirobbant ütközésbotrány következtében tiltották el a Formula-1-től, de az időről időre megszólaló – általában jelenlegi szabályrendszert kifogásoló – különc olasz ex-csapatvezető képe sokakban még mindig elevenen él. Briatore nem a szokványos módon került az F1 körforgásába, korábban teljesen ismeretlen volt számára a motorsport világa.

A 80-as évek elején Olaszországban börtönbüntetésre ítélték kaszinói csalások miatt, az ítélet letöltése helyett azonban a Virgin-szigetekre költözött, ahol korábbi ismerőse, Luciano Benetton számára nyitott boltot az ismert ruhamárkának. Néhány évvel később már a Benetton amerikai főnöke volt, és így vált csapatvezetővé, mikor a cég Formula-1-es istállót indított.



„Amikor elkezdtük az F1-et a Benettonnal, mindenki nevetett rajtunk, hisz a Benetton egy pólómárka volt” – beszélt Briatore az Arabian Business lapnak adott interjúban. „Ehhez képest egy technológiai környezethez csatlakozott, amely mérnökzsenikkel volt tele. De túl sokáig nem nevettek, mivel hamar győzni kezdtünk.”

Briatore Benettonjában – majd később, átalakulása után a Renault-ban – versenyzett a modern Formula-1 két megkerülhetetlen alakja, Michael Schumacher és Fernando Alonso, akik egyaránt fiatalon, pályafutásuk elején kerültek a csapathoz, és rövidesen két-két világbajnoki címet szereztek. Olasz főnökük több hasonlóságot is felelevenített köztük:

„Amikor először láttam Michaelt, egy igazán dühös fiúval találkoztam, aki nagyon félénk volt. Emlékszem, hogy Londonban találkoztunk először, csakúgy, mint Fernandóval, aki szintén annyira visszahúzódó volt, hogy azt sem bírta mondani, jó reggelt vagy estét. De az ember ilyenkor érzi. Belül érzel valamit, amikor velük beszélsz, aztán hirtelen megváltoznak. Egyszer normál srácok, majd autókról kezdenek beszélni, a vezetésről, a sebességről. Előtűnik az állat bennük, a tűz. A tehetségük magával ragad.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: