DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
F1

Susie Wolff visszavonul a motorsporttól

Váratlan közleményt adott ki a Williams istálló: az F1 talán legnépszerűbb tesztpilótája, a legjobb női versenyzők egyikének tartott Susie Wolff felhagy a versenyzéssel. A Bajnokok Tornája lesz utolsó szereplése.

Susie Wolff – leánykori nevét Stoddart – korábban hét évet töltött a DTM mezőnyében a Mercedesszel, a 2012-es idény végén azonban kiszállt a kategóriából, és Formula-1-es teendőire koncentrált. Ugyanezen év áprilisában írt alá egy szerződést a Williams istállóval, amelynek fejlesztőversenyzőjévé vált, 2015-ben pedig hivatalos tesztpilótává nevezték ki. 2014-ben a Brit és Német Nagydíjak első szabadedzésén történelmet írt, ugyanis két évtized szünet után vett részt nő Formula-1-es versenyhétvégén. Idén szintén autóba ült két tréningen.



„Szeretném megköszönni a Williamsnek a lehetőséget, amelyet az utóbbi néhány évben adtak nekem” – mondta a 32 éves skót versenyző, aki a Mercedes-főnök Toto Wolff felesége. „Lehetővé tették, hogy megvalósítsam az álmom, és Formula-1-es autót vezethessek. Nagyszerű volt a csapat minden egyes tagjával együtt dolgozni, Grove-ban és a pálya szélén is, és köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki részese volt ennek az utazásnak a Williamsnél. Ezt a fejezetet lezárom, de várom a jövő új kihívásait.”

Claire Williams, az istálló csapatfőnök-helyettese intett búcsút a Williams nevében a tesztpilótának: „Nagy örömömre szolgált, hogy együtt dolgozhattam Susieval az évek folyamán, és láthattam, hogyan fejlődik versenyzőként a csapaton belül. Visszajelzése és ismerete fontos része volt fejlesztőmunkánknak, sajnáljuk, hogy távozik tőlünk. Szeretnénk megköszönni minden erőfeszítését, a jövőre nézve pedig legjobbakat kívánjuk neki. Természetesen Susiet és Felipét is támogatni fogjuk a Bajnokok Tornáján, nagyszerű hétvégét kívánunk neki az utolsó alkalomra, amelyen versenyezni láthatjuk” – fogalmazott.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: