DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ricciardo: Túl jól sikerült a rajtom

Daniel Ricciardo, a Red Bull versenyzője szerint azért járt pórul a rajtnál, mert túl gyorsan sikerült előretörnie – végül pontszerzés nélkül zárt, ám nem haragszik Massára az ütközés miatt.

Ricciardo a hetedik pozícióból vágott neki a versenynek, ám a startot követően Kimi Räikkönen Ferrarija és Felipe Massa Williamse közé szorult, és összeért a brazil autójával – a Red Bullnak végül bal hátsó defekt miatt kellett a bokszba hajtania. „Amint kialudtak a piros lámpák, azt gondoltam, hogy „oké, ez már sorozatban a negyedik jó rajt” – mondta, ám végül úgy alakult, hogy ez elhamarkodott gondolat volt.

 Ricciardo



„Azt gondoltam, elég nagy a távolság, de a végén összeértünk. Azt hittem, Kimi és Felipe látnak majd, és egy kis helyet hagynak. Összeértünk Felipével, éreztem, hogy defektet kaptam. Ez igazán kár, mert ezzel mindkettőnk versenye nagyjából véget is ért.” Ricciardo azonban egyáltalán nem neheztel ellenfeleire, véleménye szerint az ilyen könnyen előfordulhat: „Azt mondanám, hogy versenybaleset volt.”

A defektet követően az ausztrálnak a mezőny végéről kellett felzárkóznia, végül pedig a 15. helyig tudott felkapaszkodni. A kérdésre, mennyire volt nehéz a Red Bullt bevezetni a bokszba, Ricciardo így válaszolt: „Minél lassabban mész, annál több időt veszítesz. A gumi darabokra szakadt, a padlólemezen pedig sérülések voltak – mint ahogy azt a csapattól később megtudtam. Az a jó, hogy a tempónk megfelelő volt, így sikerült egy kiállással teljesíteni a futamot. A mai rajt egy kicsit túl jól sikerült!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: