DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

A Ferrari és a Honda már fejlesztett motorján

Az olasz és a japán gyártó döntött úgy először, hogy szezon közben módosít az erőforrásokon, melyen egy az F1 technikai szabályzatában fellelhető kiskapu biztosít lehetőséget.

Nem valószínű, hogy a Mercedesnél ezen a ponton különösebben pánikba estek volna, mindenesetre tény, hogy a Ferrari és a Honda elhasználták első zsetonjaikat a Kanadai Nagydíj előtt, azaz módosítottak erőforrásaikon.

Az idei szabályok értelmében a motorokon szabadon csak olyan változtatások végezhetőek, melyek a megbízhatóságot, a biztonságot vagy a költséghatékonyságot célozzák, a teljesítmény javítására viszont fejlesztési zsetonokat kell „költeni”, melyek az erőforrás bizonyos százalékát jelképezik: egészen pontosan az előző idény végén megkapott 32 zseton 48 százalékot jelent.

motorok



Eddig egyik motorszállító sem tette meg ezt az idény közben, most viszont az olaszok és a japánok megtörték a jeget. Az idénynek tízzel nekikezdő Ferrari újabb hármat használt el, azaz hét maradt a szezon hátralévő részére, míg a Honda kilencből kettőt. Azt egyelőre egyik csapat részéről sem erősítették meg, hogy az új erőforrásokat mikor vetik majd be, Kanadában már bekerülnek-e az autókba.

A fennmaradó zsetonok számát Charlie Whiting hivatalosan is közölte a csapatokkal:

Mercedes 7
Ferrari 7 (3 elhasználva)
Renault 12
Honda 7 (2 elhasználva)

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: