DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 2. vasárnap
F1

Ferrari: A szélcsatorna betiltása ostobaság

Egyes csapatok támogatják Christian Horner ötletét, aki az F1-es mérnökök egyik legköltségesebb eszközének betiltásával spórolna, a Ferrari azonban határozottan a másik oldalon áll.

 A Red Bull csapatfőnöke az Ausztrál Nagydíj után állt elő költségcsökkentő javaslatával, álláspontja mellett pedig a következő versenyen, Malajziában is kitartott. „A szélcsatorna az egyik szent grál, amelynek a csapatok a közelébe se hajlandóak menni. Ha a sport komolyan költségeket akar csökkenteni, akkor meg kell vizsgálnunk ezt is, és talán azt mondani, hogy rendben, szabaduljunk meg a szélcsatornáktól, adjuk őket bérbe, ahogyan néhányan már most csinálják, akiknek második csatornájuk is van” – mondta a szezon második fordulóján Christian Horner.

Horner javaslata elnyerte a Force India és Lotus támogatását, a Ferrari azonban egyértelműen az elképzeléssel szemben foglal állást. A szélcsatorna betiltása azt eredményezné, hogy aerodinamikai fejlesztések terén a mérnökök kizárólag a számítógépes CFD szimulációra hagyatkozhatnának, amely James Allison, a maranellóiak műszaki igazgatója szerint önmagában nem elég megbízható.



„Különösen ostoba irányba indulna el így a sport” – idézi az ESPN F1 a mérnököt, aki érvekkel is alátámasztotta markáns indítását. „Azért mondom ezt, mert mindannyian szerencsések vagyunk, hogy pénzt kapunk a támogatóinktól, akik abban a reményben segítenek minket, hogy olyan autókat juttatunk a rajtrácsra, amelyek büszkévé teszik őket. Mérnökként a feladatunk az, hogy bölcsen költjük el a pénzüket, és cserébe köridőket hozunk.”

„A CFD egy nagyszerű dolog, de egyszerűen nem olyan eszköz, amely a szélcsatornáktól elkülönítve működhet. Ha ilyen módon próbálod használni, magad csapod be, azt gondolod, pompásan fejlesztetted az autód, aztán az év elején azzal szembesülsz, hogy sok dolog, amiről azt hitted, működni fog, nem működik. Vegyük példának a repülőgépipart, bizonyos sebességtartományokban használják, de például a leszállásnál, amikor a repülőgépet annyi bonyolult légáramlat éri – hasonlóan, mint a mi autóinkat, de így is sokkal kevesebb –, szükség van a szélcsatornára” – magyarázta Allison.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: