DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Formula-értékelő – Az év híre

Számos váratlan, és jó néhány alaposan beharangozott átigazolás, szabálymódosítások, a pályán és azon kívül zajló események... Többezer F1-es hírt írtunk meg 2014-ben, melyik volt a legemlékezetesebb?

Végéhez közeledik szezonértékelő cikksorozatunk, már csak három kategória van hátra az év legjobbjai szavazásból. Elsőként következik az év hírének megválasztása. a tavaly a Formula.hu-n megjelent többezer hír közül melyik három volt a legemlékezetesebb?

alonso_dennis



Bognár Viktor: Alonso átigazolása a McLarenhez az a hír, amin biztosan a földön fetrengve nevettünk volna, ha 2007 végén közlik velünk, hogy valaha még meg fog történni. Ami a dupla pontok törlését illeti, furcsa volt végre kitörő örömmel fogadni egy szabályváltozást. Verstappen debütálása pedig már bőven lerágott csont lesz, mire ténylegesen sor kerül majd rá márciusban, de egy évvel ezelőtt még meg sem fordult volna a fejemben, hogy egy olyan pilóta fog hamarosan debütálni, aki akkor még semmilyen formában sem rajzolta fel magát az autóversenyzés térképére.

1. Alonso visszatér a McLarenhez
2. Nem lesznek dupla pontok és futamközi állórajtok
3. Max Verstappen 17 évesen debütál az F1-ben

Hung06

Borbás Bálint: Most tényleg hazahúz a szívem. Magyarok vagyunk, örüljünk a magyar sikereknek, ez pedig egy komoly elismerés volt a magyar versenynek. Michael Schumacher felépüléséért egy emberként szorít mindenki a világon, ezért az év hírei között úgy érzem, szerepelnie kell az ő állapotáról közölt egyik legpozitívabb hangvételű írásnak is. A Scuderia híveinek szíve talán megszakadt bele, de Alonso szempontjából külső szemlélőként egy igazán üdvözítő hír, hogy hosszú szenvedés után végre továbblépett és otthagyta a Ferrarit. Nincs rosszabb annál, mint amikor egy igazi tehetséget az egyik legjobb tulajdonsága, a lehetetlent nem ismerő hite és kitartása tart benne évekig egy számára méltatlan helyzetben. Alonso esetében ezt láttam az utóbbi években, annak pedig különösen örülök, hogy a McLarenhez tér vissza, mert ez volt a legbátrabb lépés a részéről.

1. A Magyar Nagydíj az év versenye az Autosport szerint
2. Schumacher három év alatt felépülhet
3. Alonso elhagyja a Ferrarit

verstappen_D

Dezső Attila: Igazából Vettel és Alonso csapatváltása kívánkozik az élre, de olyannyira elharapództak a paddock-pletykák, hogy egyikük szerződése sem volt már meglepő. Annál váratlanabb volt, hogy a négyszeres világbajnok a Japán Nagydíj hétvégéjén a semmiből adta tudtunkra, hogy jövőre már nem a Red Bullnál fog versenyezni. Az azeri GP bejelentése után hasonlóan nagy szemeket meresztettünk, mert úgy kellett nekünk, mint egy falat kenyér…

1. Verstappen a Toro Rosso versenyzője lesz 2015-ben
2. Vettel elhagyja a Red Bullt 2014 végén
3. Visszatér az Európa Nagydíj 2016-tól! Azerbajdzsánban…

vettel_ferrari

Fűzi András: Az év legnagyobb híre számomra mindenképpen az volt, hogy Vettel a Red Bulltól átigazol a Ferrarihoz. A második helyre, bár szomorú esemény, mégis Bianchi balesetét írtam, mely nagyon megmaradt bennem, s igazán lesújtott. Szintén nagyon emlékezetes volt számomra Montezemolo lemondásának híre.

1. Vettel a Red Bulltól a Ferrarihoz távozik
2. Jules Bianchi balesete
3. Luca di Montezemolo lemond

vettelbucsu

Gellérfi Gergő: Egyetlen hír vagy bejelentés sem szólt akkorát a 2014-es évben, mint amikor október negyedikén reggel arra ébredt a világ, hogy a Red Bull bejelentette Sebastian Vettel távozását – s valószínűleg még ennél is sokkal többet beszéltünk volna róla, ha nem szorít háttérbe minden egyebet másnap Bianchi balesete... A Vettel-bejelentéshez hasonló mértékű szenzáció volt számomra, amikor megérkezett augusztusban a Toro Rosso sajtóközleménye Max Verstappen szerződtetéséről – talán ez volt az év legmeglepőbb fordulata. A harmadik helyre Luca di Montezemolo távozását írtam, amire bár számítani lehetett, valahol mégis elképzelhetetlen volt, hogy egyszer bekövetkezik majd...

1. Vettel elhagyja a Red Bullt
2. A Toro Rosso szerződteti Verstappent
3. Montezemolo távozik a Ferraritól

schumacher

Strommer Benjamin: A szezon legpozitívabb híreként ért, amikor hivatalosan is megerősítették, Michael Schumacher felébredt mintegy öt hónapja tartó kómájából. Nem hivatalos források már korábban is érkeztek erről, azóta pedig már tisztán látjuk, hogy az ébredés csak egy apró lépcsőfok volt a felépülés hosszas folyamatának elején. Mégis nagy megkönnyebbülésként ért, amikor a menedzser megcáfolhatatlan közleményét olvastam. Verstappen produkcióját a Formula-3-as szezon eleje óta követtem, valóban kiemelkedően teljesített, mégis arra fogadtam volna, 2015-ben a GP3-ban, esetleg GP2-ben folytatja, ezért valódi döbbenetként ért bejelentése. Arra sem számítottam, hogy Fernando Alonso elhagyja a Ferrarit, vagy Sebastian Vettel a Red Bullt – előbbit azonban már az unalomig rebesgették, míg utóbbi valódi meglepetést okozott a Japán Nagydíjon, így ez került a harmadik helyre.

1. Schumacher felébredt a kómából
2. Max Verstappen szerződtetése
3. Vettel távozik a Red Bulltól

vettel_ferrari2

Végeredmény: A szavazatok számát tekintve két hír kiemelkedett a többi közül: Sebastian Vettel távozása a Red Bulltól, illetve Max Verstappen F1-es szerződése. Az összes többi hír egy, legfeljebb két szavazatot kapott, végül a harmadik helyre a Schumacherről szóló pozitív híreket írtuk listánkon.

1. Vettel elhagyja a Red Bullt 2014 végén
2. Max Verstappen 17 évesen debütál az F1-ben
3. Schumacher felébredt, állapota javul

Az év pilótája: 1. Lewis Hamilton, 2. Daniel Ricciardo, 3. Valtteri Bottas
Az év csapata: 1. Mercedes, 2. Williams, 3. Red Bull
Az év meglepetése: 1. Daniel Ricciardo, 2. Williams, 3. Valtteri Bottas
Az év csalódása: 1. Lotus, 2. Kimi Raikkönen, 3. Ferrari
Az év újonca: 1. Danyiil Kvjat és Kevin Magnussen, 3. Marcus Ericsson
Az év csapatvezetője: 1. Toto Wolff, 2. Claire Williams, 3. Marco Mattiacci
Az év versenye: 1. Magyar Nagydíj, 2. Kanadai Nagydíj, 3. Bahreini Nagydíj
Az év híre: 1. Vettel távozása, 2. Verstappen szerződtetése, 3. Schumacher felébredése

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: