Szám szerint – Ess, eső, ess!

Egy „egészséges” világbajnokság nézetem szerint akkor kerek, ha legalább egyszer esős versenyt („wet race”) kell teljesíteni. 1982-ben és 1986-ban pl. csak pár csepp égi áldást láthattak a Formula-1 résztvevői, de esőgumit egy futamon sem kellett használniuk. 

Hogy mi számít esős versenynek? Erre létezik egy szabály: ha a rajt előtt felmutatják a Wet Race táblát, akkor a nagydíjat hivatalosan esőfutamnak kell tekinteni. Volt egy olyan megközelítés is régebben, hogy ennek eldöntését rábízták a versenyzőkre! Amennyiben a rajthoz állt autóknak legalább a kétharmadát esőgumival szerelték, esőfutamnak kellett a rendezvényt nyilvánítani… 

De maga az időjárás számtalan fokozatot produkál, később felszáradhat a pálya, vagy akár többször is rákezdhet az égi áldás. Ha egy versenynek a nagyobbik felében esett az eső, akkor statisztikailag esőfutamnak tekintettem mostani összeállításom megalkotásakor. 

Amennyiben egy versenyző (technikai vagy tudásbeli) fölényben volt, akkor teljesen mindegy volt számára, hogy milyen az időjárás, egyértelműen kihasználta az előnyét. Ezt fehéren-feketén mutatja a statisztika. Ezt előre lehetett sejteni, de leginkább érdekességekre, emlékezetből nem megjósolható finomságok kiszűrésére készítettem ezt a kimutatást. 

Mielőtt a táblázatot vizslatnánk, íme egy csemegézés ezekből a finomságokból: 

• Az esőmesterként is tisztelt Ayrton Senna 12-szer állhatott dobogóra esős versenyt követően, és ebből 11 esetben a pódium legmagasabb fokára! A háromszoros világbajnok brazil számára az eső további lehetőséget jelentett.
• A négyszeres világbajnok Alain Prost szintén tucatszor volt dobogón esős verseny után, de ezekből csak hármat jegyezhetett győztesként. A francia sztár számára az eső kockázatot jelentett.
• 11 alkalommal volt pódiumon Jenson Button, ebből hét (!) alkalommal borús időben, teljes vagy részbeni esőt követően aratott győzelmet.
• Thierry Boutsen 3 győzelméből kettőt zivatarban szerzett.
• A soha vb-címet nem szerzett, de eredményes pilóták közül kifejezetten jól ment esőben Clay Regazzoni, Carlos Reutemann és Rubens Barrichello.
• Jim Clark is korának esőmenője volt, ezt tudjuk, leírták, elismerték – nem ő tehet róla, hogy csak három esőversenyt tudott megnyerni – ugyanis ennyire volt alkalma.
• Jacky Ickx-et korszakának legjobb esőmenőjeként jegyezték, ezért érdekes, hogy „eltűnt” ennek a statisztikának a mélyén, legfeljebb a középmezőnyig jutott.
• Az utóbbi években az esős versenyek aránya kisebb lett. Hiába rendeznek már 19-20 futamot, ezekben van éjszakai verseny, vagy esőre szinte esélytelen földrajzi fekvésben lévő helyszín, mint Bahrein vagy Abu Dhabi, és még itt van a nyakunkon a globális felmelegedés is…

Természetesen számtalan variációt, összehasonlítást, elemzést lehetne ezekből még kisajtolni, de csak annyira lennének hitelesek, amennyire megjósolható szokott lenni az időjárás…

A többieknek legfeljebb egy dobogós helyezés jutott