DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Vettel: Nem lesz gond Kimivel, ő nem olyan

A finn F1-es versenyzőt nem érdekli a csapaton belüli politika, ezért csak zökkenőmentes kapcsolatuk lehet, amikor 2015-ben csapattársak lesznek a Ferrarinál.



Bár az istálló hivatalos bejelentésére továbbra is várni kell, Sebastian Vettel, aki hat közös év után hagyja el a Red Bullt, már arról beszélt, mire számít Kimi Raikkönentől, amikor a következő évben csapattársa lesz a finn versenyző. Elsősorban azt, hogy jól meglesznek egymás mellett.

„Úgy képzelem, remekül ki fogok jönni Kimivel. Mindig egyenes és közvetlen, ezért az emberi oldalon abszolút nem számítok vele gondokra a jövőben” – mondta Vettel a német Bild am Sonntagnak a 2007-es világbajnokról, akit gyakran zárkózottnak és nehezen megközelíthetőnek tartottak azok, akik korábban dolgoztak vele. Vettelnek volt már nehéz kapcsolata csapattársával, a Mark Webberrel együtt töltött idő nagy részében feszültség állt fenn a két versenyző között. „Őt – hála istennek – semennyire nem érdekli a csapaton belüli politika.”

Vettel korábban még azt ismételgette, nem beszélhet jövőjéről a sajtóban, Brazíliában azonban már „elszólta” magát. A Sky televízió játékában feltett kérdésekre papírlapokra írt válaszok közül kellett választania, a „Sebastian Vettel…” kezdetűt „a Scuderia Ferrari versenyzője” felelettel egészítette ki.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: