F1 hírek
Folyamatosan változni fog a Stake neve
Idén már kétszer is bejelentette ugyan a nevét a Sauber F1-es istállója, ám úgy tűnik, hogy ez sem a végleges verzió lesz. A sportfogadás reklámozása ugyanis nagyon sok országban tiltott tevékenység.
részletekSainz: Nem a stratégia a Ferrari gyengéje
Carlos Sainz úgy érzi, a stratégiai döntésekben sokat fejlődött a Ferrari a 2023-as szezonban, s szerinte nem ezen a területen kell a legtöbbet fejlődnie a Scuderiának, hogy bajnoki címért harcoljon.
részletekTeljesítheti Hamilton kívánságát a Mercedes
A Mercedes teljesítheti Lewis Hamilton egyik legnagyobb kívánságát a 2024-es F1-es autón, emellett pedig sok minden más is változni fog a – jó eséllyel – W15 névre hallgató Ezüst Nyílon.
részletekKorábban 30 ezer kilométert ment egy újonc
James Vowles szerint az F1-hez egyszerűen idő kell, meg kell tapasztalni mindent, ez az, amit élesben kellett megtennie Logan Sargeantnak.
részletekMiért nehéz ma másolni az F1-ben?
Nem olyan egyszerű lemásolni mondjuk a Red Bullt: erről, ennek miértjéről beszélt több F1-es szakember is.
részletekCsak 2027-ben lesz igazi önmaga az Audi
James Key szerint gőzerővel dolgoznak, építik a projektjüket, de valószínűleg az első évükben még nem lesz minden a helyén, annyi a fontos tennivaló.
részletekExkluzív: Marko aláírta új szerződését
Egy új szerződés garantálja Helmut Marko helyét a Red Bull motorsport-tanácsadójaként, az osztrák veterán további három évig az energiaitalos kontingens tagja maradhat – tudta meg a Formula.hu.
részletekVerstappen Norrist választaná csapattársnak
Szerinte ő és Lando Norris alkotná az ideális F1-es pilótapárost, de ha magát nem választhatná, akkor Oscar Piastrit tenné a brit mellé.
részletekÖt F1-es újonc is érkezhet 2025-ben?
Az idei szezon előtt korábban példátlan módon egyetlen F1-es csapat sem változtatott a felállásán, jövőre viszont egy sereg újonc érkezhet az egyik csapatfőnök szerint.
részletekVerstappen: Perez nem volt annyira közel
Az év elején úgy tűnhetett, hogy Sergio Perez igazán közel tud lenni a világbajnok Max Verstappenhez, de a holland rámutatott: a körülmények torzítottak az összképen.
részletekVerstappen sosem élvezte a felhajtást
Sokat fejlődött, és növesztett némi szőrt az arcára, de lényegében most is ugyanaz a srác, aki kilenc éve bemutatkozott – háromszoros világbajnokáról beszélt Christian Horner.
részletekMár tíz éve nem Newey a főnök a Red Bullnál
Adrian Newey nem dirigál, helyette mentorként kamatoztatja óriási F1-es rutinját és vizsgáztatja a technikai stábot – a mérnöklegenda különleges státuszáról beszélt a műszaki igazgató.
részletek