DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Verstappen szerint Perez nem volt annyira közel

Az év elején úgy tűnhetett, hogy Sergio Perez igazán közel tud lenni Verstappenhez, de a holland rámutatott: a körülmények torzítottak az összképen.

Sergio Perez jó formában kezdte a 2023-as szezont, hiszen miután Bakuban a sprintet és a nagydíjat is megnyerte, a győzelmek terén 3–2-re vezetett Verstappennel szemben – hogy aztán a végeredmény a sprinteket is figyelembe véve 23–3 legyen a holland javára. A német AMuS-nak adott interjúja során Verstappent megkérdezték, mi vezetett a kettejük között kiegyensúlyozott évkezdéshez, a holland rámutatott, hogy ez nem kizárólag Perez produkciójának köszönhető.

„A teljes képet kell néznünk. Szaúd-Arábiában a 15. helyről kellett rajtolnom, Bakuban pedig kissé rosszul jött ki nekem a biztonsági autó” – idézte fel a szezon elejének balszerencsés pillanatait a holland, amivel egyébként nagyjából le is tudta 2023-ra a peches mozzanatokat.

perez-verstappen



„Szóval szerintem nem teljesen fair, ha egyenlő esélyekről beszélünk, mert úgy látom, ez nem volt így. Checo közelebb volt, de figyelembe kell venni az összes körülményt, ami ehhez vezetett, és ez némileg torzította az összképet” – mondta Verstappen, akit arról is megkérdeztek, hogyan sikerült a bakui versenyen előrelépnie, ami a teljesítményt illeti:

„A különböző beállításoknak össze kell állniuk” – felelte a háromszoros világbajnok. „Néhány dolgot állítottam a kormánykeréken, a fékegyensúlyt, a differenciálművet, a motorféket. Az új gumik is kicsit másképp működnek. Úgy tűnt, ha kitapasztalom, hogy kell bánni velük, s kicsit változtatok ezeken a beállításokon, akkor többet tudok kihozni az autóból.”

perez-verstappen-interlagos

Arra a kérdésre, hogy szerinte az ő teljesítménye vagy Perezé tükrözi a Red Bull valós teljesítményét, azaz hogy a hihetetlen dominanciája az autónak köszönhető, vagy ő tudta hozzátenni azt a pluszt, ami a példátlan sikersorozathoz vezetett, a holland úgy válaszolt, hogy nem foglalkozik ezekkel a véleményekkel:

„Nem érdekel mások véleménye, hiszen ők nem ismerik az autónkat. Én csak megpróbálom a legjobbat kihozni belőle, és ezt minden alkalommal meg is teszem. Nem tudom, mennyire domináns ez az autó a korábbiakhoz képest, ezt senki sem tudhatja.”

verstappen-perez-interlagos

Ami pedig azt a felvetést illeti, hogy a Red Bull kifejezetten az ő igényei szerint fejleszti az autóját, nos Verstappennek erre is megvan a maga válasza: „Az autót úgy állítom be, ahogy az kedvemre való, a csapattársam pedig úgy, ahogy neki fekszik. A mérnökök úgy fejlesztik az autót, hogy gyorsabb legyen, és nem úgy, ahogy az nekem tetszik” – mondta a holland, aki nem érzi úgy, hogy lenne egy sajátos vezetési stílusa:

„Az autóhoz alkalmazkodom, azt nézem, mi kell ahhoz, hogy a leggyorsabb legyen. Ez a kulcsa annak, hogy igazán jó F1-es pilóta legyél, alkalmazkodnod kell ahhoz, amit a csapattól kapsz.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: