DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Ez történt szombaton a Hungaroringen

Ritka az olyan "szériadús" hétvége a magyar pályán, mint a mostani, ezért tekintsünk vissza, hogy mi minden történt szombaton a DTM, a TCR és az F3-as Európa-bajnokság eseményein.

Természetesen minden komoly versenysorozatnak vannak betétfutamai, a Hungaroring pedig azzal büszkélkedhet, hogy a Német Túraautó Bajnokság mellé két olyan szériát sikerült megnyerniük, melyek önmagukban is megállják a helyüket. A magyar közönség szerencsére nem csak az Audinak, a BMW-nek és a Mercedesnek drukkolhatott, de nyolc magyar versenyzőnek is a TCR International Seriesben, emellett pedig a feltörekvő F3-as tehetségeknek is tapsolhatott.

DTM

Az edzések alapján nem volt meglepő, hogy az Audi vitte a prímet az időmérőn: René Rast hódította el a pole-pozíciót, őt még négy márkatársa követte a rajtrácson. Sokáig úgy tűnt, hogy az első, hatvan perces verseny is az övék lesz, ám egy pályán álló autó miatt behívott safety car keresztülhúzta számításaikat. Paul di Resta, Timo Glock és Bruno Spengler ugyanis korábban kereket cserélt, így az ő javukra billent a mérleg nyelve – meglepő, de az Audi egy pilótáját sem tudta dobogóra juttatni.

A verseny részletes összefoglalója ide kattintva érhető el.



TCR

A magyar rajongók által leginkább várt sorozatban sem volt változás a korábban látottakhoz képest: Michelisz Norbert a második szabadedzés után az időmérőt is megnyerte saját csapata, a M1RA színeiben, míg kollégája, Tassi Attila hat tizedes lemaradásban a harmadik helyen követte őt. Közéjük a Volkswagen menője, Jean-Karl Vernay tudott még beférkőzni.

A magyar versenyzők szinte keretbe foglalták a TCR mezőnyét: Nagy Dániel a 15. helyen zárt, a 21.-től 24.-ig a Bernula, Jedlóczky, Ficza, György kvartett szerezte meg a pozíciókat, Tóth Csaba pedig a 26. helyről vág majd neki az első viadalnak.

Az időmérő edzés részletes összefoglalója ide kattintva érhető el.

F3

A formaautósok már versennyel kezdték a napot: miután a péntek esti kvalifikáción Maximilian Günther szerezte meg a pole-t Jake Hughes és Jehan Daruvala előtt – és ugyanebben a sorrendben is értek célba a 21 kör végén. A délutáni, második kvalifikáció első felvonása már Callum Illotté lett, Joel Eriksson és Lando Norris előtt, a harmadik futamon pedig Erikssoné lesz a pole premás riválisát és a McLaren tehetségét megelőzve. Mick Schumacher az első futamon küzdelmes 9. helyet szerzett, a másik két futamon pedig a 11. és a 13, pozícióból indulhat majd.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: