Széles Tibornak abban a korszakban indult el versenyzői pályafutása, amikor nemcsak az autósport, de az egész magyar sportélet újjászületőben volt a háború pusztításai után. Amikor a romokból kellett elkezdeni újraépíteni mindent, amikor éppen az olyan lelkes, szenvedélyes úttörőkre volt szüksége a sportnak, mint amilyen ő volt az autóversenyzés, vagy épp az Aranycsapat tagjai a labdarúgás területén.
Amit Puskás Ferencnek és társainak a grund és a rongylabda, azt Széles Tibornak az autójavító műhely és a kerékkulcs, amit később az Aranycsapatnak a Népstadion, azt főhősünknek a Népliget és a Városliget jelentette. Idővel százezrek tomboltak és szurkoltak mindkettőjüknek, és koruk hőseiként tisztelték őket, de mindezt megelőzte az a mindennél erősebb vágy, az a belső hajtóerő, amely arra késztette őket, hogy megteremtsék, újjáélesszék azt, ami a világháború után a legjobban hiányzott nekik életükből: szeretett sportágukat!
Ezt az autósport tekintetében rendkívüli módon megnehezítette az autók hiánya. 1947-ben az állam összeírta a magántulajdonban levő gépkocsikat, majd államosította azokat. Egészen 1958-ig törvény írta elő, hogy magánszemély nem rendelkezhetett autóval, így az egyébként is csupán néhány ezres járműpark állami hivatalok, vállalatok és körzeti orvosok használatába került. Ráadásul az állam is inkább a motorkerékpársportot propagálta, és a labdarúgás mellett ezt kívánta elterjeszteni mint tömegsportot.
Az autójavító vállalatok sportszerető dolgozóinak – köztük Széles Tibornak – köszönhetően azonban az 1950-es évek elején mégis újjáéledtek a hazai gyorsasági autóversenyek. Hogy hogyan sikerült mindez? „Először motorversenyző voltam. Aztán 1953-ban kitaláltuk az Autóklubban, hogy autóval kellene indulnunk, és építettünk két-három versenyautónak címzett valamit. A IV. számú autójavítóban dolgoztam, ott szedtük össze az alkatrészeket mindenféle roncsból. Hasonló módon készültek versenyautók a többi állami autójavító vállalatnál, mert később mások is követték a példánkat. Az én autómat egy mindössze 750 köbcentiméteres Aero motor hajtotta, de így is elérte a 130 kilométer/órás sebességet” – olvashatjuk az Autósport és Formula Magazin 2007/003-as számában Széles Tibor szavait.
Így kezdett hát romjaiból újjáépülni a honi autósport, és a lelkesedés, valamint a magyar szakemberek leleményessége nem ismert határokat. „Az autók formáját én magam találtam ki a korabeli újságokban látott típusok alapján. Volt egy olyan lakatos az autójavítónál, akinek ha az ember megmutatott egy rajzot, és vitt neki egy fatuskót meg egy tábla lemezt, akkor addig formálta, míg olyan sárvédő lett belőle, amilyen kell!”
Hogy hol rendezték a versenyeket? „A Népligetben, a Városligetben, a Hármashatár-hegyen, Kecskeméten, Pécsett, Székesfehérvárott, Szentendrén, sőt a Budai Várban is! Szinte minden hónapban hirdettek autós és motoros futamokat. A pályákat ugyan lezárták, de nem volt szalagkorlát, a szép számú nézősereg ott állt a pálya szélén kettes, hármas sorokban végig. Egy verseny óriási eseménynek számított! Mindig családias hangulat uralkodott” – emlékezett vissza még 2007-ben az akkor 82 éves legenda. És valóban, az mnasz.hu-n fellelhető történelmi áttekintésből is kiderül, a korabeli versenyeket százezres nézősereg szurkolta végig a helyszíneken, azaz nyugodtan kijelenthető, hogy az autósport korabeli népszerűsége a labdarúgás népszerűségével vetekedett – az Aranycsapat idejében!
A tényszerűség kedvéért hozzá kell tenni, hogy egészen 1956-ig a honi autósport minden eseményét a motorkerékpárosokkal együtt rendezték meg (leszámítva az 1936-os GP-t), így tehát e két technikai sport együtt hódította meg a nézőket, és csalta ki őket a pályák mellé.
Éppen ebben az évben, 1956-ban cserélte le Széles Tibor addigi Aero-Mini-motoros versenygépét arra a legendás Maserati 8CM-re, amely korábban gróf Festetics Ernő tulajdonát képezte, majd jóval később, az első, 1986-os F1-es Magyar Nagydíjon is feltűnt néhány bemutatókör erejéig. Ez az autó eredetileg nagyjából 230 lóerős volt, de mire cikkünk főhőséhez került, már kicsit vissza lett szelídítve, lekerült róla a kompresszor, át lett alakítva a gyújtás és a dugattyúk, így valahol 180-190 lóerő körül mozgott a teljesítménye. Ezzel az autóval Széles összesen négyszer nyerte meg a magyar gyorsasági bajnokságot, többek között 1957-ben is, amikor az F1-ben Juan Manuel Fangio is épp egy Maseratival lett világbajnok.
„Óriási fizikai erő kellett a kormányzásához és a fékezéséhez, nagyjából akkora, mint egy korabeli teherautóéhoz. Ráadásul középen, a kuplung és a fék között volt a gázpedálja. A pályák sem voltak tükörsimák persze. A legkisebb gödör is akkorát ütött a derekamra, hogy azt hittem, kijön a helyéről! Nem volt biztonsági öv, sem bukócső a fejem fölött. Közvetlenül a motor mögött ültem, mely árasztotta a hőt. Egyszer egy budaörsi versenyen eltörött az olajcső és az arcomba fröccsent a 80 fokos olaj. Ráadásul ez ricinusolaj volt, melyet le sem lehetett mosni rólam! Mivel levettem a védőszemüveget, hogy lássak, a kórházban kellett kiszedni a szememből a ricinust…” – elevenítette fel 2007-ben egyik legendás történetét főhősünk, aki ezután Magyarország első középmotoros versenyautójával, egy Wartburggal több túrabajnokságot is megnyert. Ez a ma ismert ralinak volt a tulajdonképpeni elődje.
Széles Tibor idővel külföldi versenyeken is megmérette magát, Németországban, vagy épp a régi, 13 kilométer hosszú brnói pályán, melynek részeként a város utcáin, a házfalak között is száguldottak. 1961-ben és 1962-ben a világháború utáni első, Magyarországon rendezett, FIA által elismert nemzetközi versenyek mezőnyében is ott volt, ezeket a Ferihegyen rendezték. Az egyik évben a Békéért és Barátságért Kupát is megnyerte, amely egy Budapestet, Prágát, Berlint, sőt Moszkvát is érintő, majd 3000 kilométeres össztávú, hatnapos túraverseny volt.
Pályafutása során összesen hét bajnoki címet szerzett, és 1950-tól 1967-ig válogatott kerettag volt. Boldog, sikerekben gazdag és hosszú életet élt, 2015. január 3-án, életének 91. évében szólította el a halál.
Szerettei és barátai 2015. február 13-án, a budapesti Kozma utcában található Újköztemetőben kísérik el utolsó földi útjára.
