DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 23. hétfő
Egyéb

Peterhansel 49 évesen sem unja a Dakart

A Red Bulletin által készített interjúban a Dakar Rali legsikeresebb alakja, Stephane Peterhansel elárulja, hogy miért váltott autóra, hogy meddig lesz még ott biztosan a versenyen, és hogy mit keresett Lesothóban.

1988 óta minden Dakar rajtjánál ott vagy. Nem unod még?

Nagy szenvedélyem az új helyszínek felfedezése. Mivel az útvonal évről évre változik, mindig vár rám valami újdonság. De szeptemberben például keresztülbicikliztem Lesothón. Sohasem jártam még ott, az országot Dél-Afrika veszi körbe, és mivel a Dakar most már Dél-Amerikában van, nem valószínű, hogy a közeljövőben eljutottam volna oda.

Miért biciklivel mentél?

Valahogy fel kellett készülnöm fizikálisan a Dakarra.

p-20140616-00471_news



Mi a legemlékezetesebb helyszíned a Dakarról?

18 alkalommal voltam ott Afrikában, az ég minden alkalommal máshogyan nézett ki, nem is beszélve a homokról és az illatokról. Nagyon kedveltem Dél-Algéria tájait. De ha egy teljes versenyt kell megneveznem, akkor a Párizsból Fokvárosba tartó útvonal volt a legváltozatosabb.

Miért gondolod, hogy a kor nem számít a Dakar Rali megnyerésében?

Amikor 35 éves voltam, azt gondoltam, hogy a honfitársam, Jean-Louis Schlesser egy öregember! Ma én még mindig nem vagyok olyan idős, mint ő volt akkor, amikor legutoljára nyert. 49 év még egyáltalán nem kor ebben a sportban. Mentálisan továbbra is fiatal vagyok, és fizikálisan is erősnek érzem magam.

Meddig akarod még folytatni?

Hároméves szerződést írtam alá a Peugeot Sporttal júniusban. Szeretnék hatodik alkalommal is nyerni egy autó volánja mögött. Hatszor nyertem motorral is, szóval ezzel szépen összeállnának a dolgok.

Miért váltottál motorról autóra?

Részben a túlélőösztön miatt volt. Tízszer vettem részt a ralin motorral, és sohasem volt komoly balesetem. Viszont láttam versenyzőket, akik az orrom előtt haltak meg, míg mások ma már kerekesszékben ülnek. Személy szerint mindig úgy éreztem, hogy mindent az irányításom alatt tartok, de ez talán megtévesztő volt. A váltás másik oda pedig a magány volt. Amikor felvettem a sisakot, onnantól mindig magamra voltam utalva, a jó és a rossz időkben is. Az autóban viszont legalább elmondhatom a navigátoromnak, hogy hogyan is érzem magam.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: