DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 12. vasárnap

mclaren

Melyik csapat lesz a negyedik erő?

Évek óta igaz, hogy ha egy istállót nem hívnak Mercedesnek, Ferrarinak vagy Red Bullnak, a konstruktőri negyedik hely a legértékesebb elérhető eredmény. A tesztek alapján három csapat tűnik esélyesnek a pozícióra.

részletek

A teszteredmények semmit nem mondanak

Az elmúlt, bő tíz évben is megfigyelhettük, hogy a téli tesztek eredménye legtöbbször csak halványan vázolja az erőviszonyokat. Sokszor végzett az élen olyan csapat, ami utána sehol nem volt.

részletek

Ennyit fejlődtek a csapatok egy év alatt

Az istállókat saját, egy évvel ezelőtti teljesítményükkel érdemes a leginkább összehasonítani, mennyit fejlődtek. A McLaren ezen a téren kenterbe veri a mezőnyt, de a Honda-erőforrás is jól szerepel.

részletek

A McLaren a „kisebb” hibákat magyarázza

Nem úgy alakult az előszezon a wokingiak számára, ahogyan azt eltervezték. Műszaki gondok miatt ők tették meg a legkevesebb kört a teszteken, de Boullier szerint ez Alonsót nem teszi boldogtalanná.

részletek

McLaren: A sikerhez kockáztatni kell

Ha nem vállalja be az ember az agresszív fejlesztéseket, nem is lesz sikeres. Eric Boullier nem bánta meg ezt az irányt, szerinte a problémákon hamar túllendülnek és a sikerek sem maradnak el.

részletek

Alonso: Minden jó irányba tart

Fernando Alonso az eddigi rengeteg műszaki hiba ellenére az utolsó pillanatban odalépett a McLarennek és egy kitűnő körrel jelentkezett. A spanyol szerint még rengeteg tartalékuk van.

részletek

A McLaren közelebb a Renault-hoz, mint valaha

Bár a McLaren az elmúlt másfél hét során problémahegyekkel találta magát szemben a barcelonai tesztelésen, pilótája szerint közelebb állnak a Renault-hoz, mint a Hondával bármikor.

részletek

Keddre vezethető vissza a McLaren hibája

Ismét a turbóval akadt gondja a wokingi alakulatnak, és most az is világossá vált, hogy a kedden meghibásodó alkatrész rakoncátlankodott az MCL33-ban. Eric Boullier szerint csapata ura a helyzetnek.

részletek

A Honda idén a McLaren elé kerül?

Rendkívül nyugodt és elégedett légkörben dolgozhat a Honda a Toro Rosso oldalán, ez pedig egyelőre meghozza gyümölcsét. A csapat szerint legkésőbb az év második felében legyőzik a McLarent.

részletek

A McLaren nem zárja ki a saját motort

A 2021-től, várhatóan érkező, új motorszabályok többek között új gyártók érkezését is valószínűsíti a Formula-1-ben. Zak Brown nem zárkózik el a saját erőforrás használatától, de ez nem egyszerű.

részletek

Vandoorne: Nem volt gond a hosszú etapokon

Ezúttal problémamentes napot teljesített a McLaren: az eredményjelző hatodik helyén végző Vandoorne értékelte a második teszthét harmadik napját, mely utolsó volt számára a szezonnyitó előtt.

részletek

Verstappen: A McLaren nem ellenfél

Max Verstappen kifejezetten elégedett a Red Bull eddigi teljesítményével és azt is leszögezte, hogy egyáltalán nem számol sem a McLaren, sem a Renault közelségével. Túlzott optimizmus vagy a valóság?

részletek