mclaren
Alonsónak nem is kell több tesztnap, felkészültnek érzi a McLarent
Már délelőtt megállt a McLaren-Renault Fernando Alonso alatt, de a pilóta azt mondja, a nap többi része csak „körözgetésről szólt volna”. Sőt továbbment: akár utolsó napja is elveszhetne, a csapat már minden kérdésre választ kapott.
részletekA Renault vállalta a keddi hibákat
A McLaren és a Red Bull részben örülhet, másrészt izgulhat. Francia motorszállító partnerük ugyanis vállalta a felelősséget a kedden elromlott két akkumulátor miatt. Cseberből vederbe?
részletekHárom leállás: Magyarázkodik a McLaren
Szó sincs arról, hogy a csapat tervezési hibát követett volna el, hangsúlyozta Eric Boullier. Nem szabad elfelejteni, hogy a McLaren új motort használ, ehhez képest a sűrűn jelentkező műszaki hibák csak apróságok, könnyen orvosolhatók.
részletekMcLaren: A Honda jó munkát végez
A wokingi istálló ügyvezető igazgatója is figyeli fél szemmel a legutóbbi partner idei eredményeit és elismeri, a Honda idén valóban jó munkát végez, ami egyébként is csak idő kérdése volt.
részletekA Toro Rosso odaszúrt a McLarennek
A Honda tavalyi menesztése miatt még kellemetlenebb a McLaren idei kálváriája. A faenzai istálló üzent is a japánok tavalyi partnerének. Régebben teljesen mást jelentett a tesztelés az F1-ben.
részletekA McLaren már szinte várta a hibákat
Már a múlt hete sem alakult zavartalanul, az utolsó négy tesztnap kezdetén pedig újabb két, különálló meghibásodás hátráltatta a McLaren-Renault felkészülését, Eric Boullier azonban a tőle megszokott nyugodtsággal értékelte a helyzetet.
részletekNagyobb a gond a McLarennél
A tavalyi évben nevetség tárgya lett a Honda, annyiszor hibásodott meg az erőforrás. A McLaren idén Renault-ra váltott, ám az autó folyamatosan lerobban. Úgy tűnik, sokkal komolyabb a baj.
részletekMár ki is próbálhatjuk az új McLarent - virtuálisan
A wokingiak új, idei festése, a halo és a teszt helyszíne, a barcelonai F1-es pálya - mindez egyesülhet az Assetto Corsa révén.
részletekMcLaren: Három éve nem versenyeztünk
Lesújtóan nyilatkozik a Hondával töltött szezonokról Eric Boullier: megfogalmazása szerint versenyzésről szó sem volt, az autó karbantartása kötötte le a csapatot. Bezzeg most a Renault-val…
részletekMcLaren-Williams háború a szponzorokért?
A Williams csapatfőnöke szerint a McLaren vezérigazgatója áthágott egy korábbi megállapodást. A szponzorok átcsábítását nem veszi jó néven és nem is hagyja magát Claire Williams.
részletekKorábbi embere szerint a McLaren rossz lóra tett a Renault-val
Egy ügyfélcsapat sosem lehet első: a számos istállónál szolgáló F1-es mérnök szerint a Renault mindent megtesz majd, hogy gyári stábjával legyőzze a McLarent, amely csak veszített a Honda leváltásával.
részletekFutamgyőzelmet akar a McLaren
Nem nagyon szerette volna kimondani Eric Boullier, hogy a csapat célja egy futam megnyerése a nehéz hondás évek után, végül azonban oda lyukadt ki, hogy „a McLarennek nyernie kell”.
részletek