Wolff
A Mercedes feladata, hogy segítsen Bottasnak
A finn pilóta az utóbbi időben bevallottan nem találja önmagát, ám a brackley-i F1-es alakulat első embere úgy véli, rajtuk áll, hogy versenyképes autót biztosítsanak számára.
részletekWolffot nem boldogítja a Ferrari balsorsa
A Mercedes egymás után a második versenyhétvégén maradt el az elvárt teljesítménytől, ami a pontelőnyüktől függetlenül aggasztja őket. A szakembereiken kívül maga Hamilton is a megoldást keresi.
részletekTovább gyűrűzik a Sepangban kirobbant F1-es botrány
A Stratégiai Csoport tagjai a sportág legfelsőbb vezetéséhez fordulnak tisztázásért annak a volt FIA-ellenőrnek az ügyében, aki feltételezhetően technikai megoldásaikkal a zsebében masírozna át a Renault-hoz.
részletekA Mercedes nem boldog a Ferrari balszerencséje miatt
Két futam telt el úgy, hogy a Mercedes olyan pályán győzte le a vörösöket, ahol elvben nem nekik állt a zászló - ám a brackley-i istálló számára ez keserű vigasz, amíg nem találnak megoldást a problémáikra.
részletekA Ferrari így is komoly fenyegetés - Wolff
Akár kényelmesen hátra is dőlhetne a Mercedes, hiszen egyik legnagyobb kihívójuk a sor végéről, míg Hamilton a pole-ból rajtol a holnapi futamon. Toto Wolff szerint azért nem ilyen egyszerű a helyzet.
részletekA Mercedes továbbra sem elégedett az autójával
Lewis Hamilton pole-pozíciója ellenére úgy látják a brackley-i F1-es alakulatnál, hogy még mindig van miben fejlődniük annak érdekében, hogy tökéletes magabiztossággal tudják bevenni az előttük lévő akadályokat.
részletekHamilton túl sok embernél vágta ki a biztosítékot
A Mercedes csapatfőnöke szeretné elérni Lewis Hamiltonnál, hogy tartózkodjon a politikai véleménynyilvánítástól, mivel a hét közepén kicsit túllőtt a célon egy internetes posztjával.
részletekTanácstalan a Mercedes, de Vettel tart tőlük
Egy gonosz manó bújt az autóba: ezt nyilatkozta Toto Wolff, ennyire nem érti a csapat, miért volt vezethetetlen a W08. A nap Ferrariban ülő leggyorsabbja ennek ellenére sem bízza el magát.
részletekMercedes: Nem volt rendben Szingapúr
Szingapúrban teljesen váratlan győzelmet aratott a Mercedes istálló Lewis Hamiltonnal, nagyban segítve ezzel világbajnoki esélyeit. Az elmúlt nagydíjon sokat szenvedett a német csapat és ezt nem szeretnék annyiban hagyni.
részletekA Mercedes nem korlátozza Hamiltont
Lewis Hamilton híres arról, hogy teljes életet szeret élni, kimutatja érzéseit, teret enged saját, őszinte véleményének akkor is, ha személyiségével, vagy álláspontjával megosztó hatást ér el. Csapata azonban továbbra sem korlátozza a világbajnokot.
részletekA Mercedes tudja, hogy a szerencse forgandó
A Szingapúrban elért dupla dobogó ellenére Toto Wolffék tisztában vannak vele, hogy megfordulhat a jó szériájuk, így a már eleve kiválóan működő gépezet további olajozásán dolgoznak.
részletekMercedes: Hamilton már csak elveszítheti
A Mercedesnél úgy vélik, ha minden a tervek szerint alakul, akkor Lewis Hamiltont önerőből már nem lehet megverni idén. De semmi káröröm, semmi ünneplés, még messze a vége, nem szabad bakot lőni.
részletek