Világbajnokság
Hamiltont hidegen hagyják az utálkozók
2017 világbajnokát nem hatják meg a negatív vélemények, hiszen saját bevallása szerint nincs szüksége külső megerősítésekre. Ami viszont folyamatosan hajtja, hogy a jelenleginél is jobb versenyzővé váljon.
részletekHamilton adott helyzetben segíti Bottast
Lewis Hamilton kimondta, amit korábban csak sejteni lehetett, ha olyan a szituáció, helyet cserél csapattársával a pályán. A négyszeres világbajnok azonban úgy érzi, Bottas nem vágyik erre.
részletekVettel lassan, de elfogadja a vereséget
Több év után idén újra két különböző gyártó csapott össze az F1-ben, ám trónfosztás nem történt, ismét a Mercedes győzedelmeskedett. Vettel számára az utóbbi napok a vereség feldolgozásával teltek.
részletekVégre lazíthat a Force India
A silverstone-i gárda bebetonozta magát a konstruktőri negyedik helyre, így a maradék két nagydíjon jöhet a kísérletezgetés: új pilóták kipróbálásáról és agresszívabb taktikákról fantáziálnak.
részletekA Red Bull-osok rárepülnek Hamiltonra
Christian Horner csapatfőnök szerint pilótáik jövőre közösen vonulhatnának harcba Hamilton ellen a 2018-as bajnoki címért. Ehhez Horneréknek egy dolguk van: ütőképes autót biztosítani.
részletekFerrari: Részben a pilótákon ment el a szezon
Sergio Marchionne számot vetett idei szezonjukról: a balszerencsében nem hisz, így a műszaki problémák mellett a pilótáik által elkövetett hibákat okolja az elúszott vb-címért.
részletekÍgy áll a második féléves tabella
A nyári szünet után a Mercedes rátalált valamire, amire a Ferrari nem és elsöprő lendülettel, rengeteg futamgyőzelemmel döntötte el már Mexikóig mindkét világbajnoki címet. Néhány meglepő eredmény.
részletekRaikkönen úgy érzi, akármelyik pályán meg tudják verni a Mercedest
A finn szerint a szezon hátralévő részében hiába várnak rájuk különböző stílusú pályák, a Ferrari képes akármelyiken győzelmet aratni – csak a megbízhatóságon kellene javítani.
részletekRosberg szerint Vettelen csak a csoda segít
A tavalyi világbajnok szerint honfitársának már csak halvány esélyei vannak az újabb világbajnoki cím megszerzésére, ám van egy tulajdonsága, ami segítségére lesz a küzdelemben.
részletekForce India: Mi vagyunk a legjobb csapat
Zsinórban a második évben szerezheti meg a Force India a konstruktőri negyedik helyet, de a csapat úgy gondolja, ők a legjobbak a mezőnyben. Miért állítják ezt és hova érhetnek el 2018-ban?
részletekA gyors Ferrari elég indok a reményekre
A Ferrari volt elnöke, Luca di Montezemolo töretlenül hisz az utóbbi hetek szerencsétlenségei ellenére egykori csapatában, szerinte a Ferrari tempója meghozhatja a világbajnoki címet.
részletekA Ferrari számításait a Red Bull húzhatja keresztül
Szinte előre odaadták a szakemberek a győzelmet a Ferrarinak Szingapúrban, a szabadedzések azonban alaposan rácáfolnak az esélyekre. Miért nem számoltak a Red Bull-lal? Meglehet az idei második győzelem?
részletek