DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

A Mercedes teljesítményt áldoz strapabírásért

Bár a Mercedes F1-es autója az utóbbi években a mezőny legmegbízhatóbbjának számít, az idei motorszabályok miatt a brackley-eknek ez sem volt elég, még jobban ráfeküdtek a megbízhatóságra.

Akár a világbajnoksági küzdelemben is döntő szerepe lehet annak a döntésnek, amit Lewis Hamilton állítása alapján a Mercedes Formula-1-es istállója a közelmúltban meghozott. Hamilton szerint a hibrid érát végig domináló, négy konstruktőri és négy egyéni világbajnoki címet begyűjtő csapat a tovább szigorodó motorszabályok miatt átrendezte fontossági sorrendjét, és a megbízhatóságot mindenek fölé helyezte - olyannyira, hogy a Ferrari teljesítményben szinte teljesen utolérte őket.

bottas-hamilton-action-2018



„Tudtommal most kissé megváltoztak az erőviszonyok, ugyanis az időmérőkön a Ferrari egy apró előnybe került velünk szemben, míg futamokon szinte teljesen egy szinten vagyunk. Azt majd az idő megmondja, megbízhatóságot tekintve hogy állunk. Sok munkánkba került a megbízhatóság javítása, aminek következtében veszítettünk valamennyi teljesítményt.  A strapabírásért cserébe beáldoztunk egy kevés motorerőt.” – nyilatkozta a brit.

Ezek alapján a Mercedes az idei szezonban egyetlen rajtbüntetést sem kíván elszenvedni, ennek pedig az árát is hajlandó megfizetni. Igaz idén belsőégésű motorból, turbófeltöltőből és MGU-H-ból hármat, MGU-K-ból, energiatárolóból és vezérlőelektronikából pedig mindössze kettőt használhatnak fel pilótánként, ám a gárdának aggodalomra semmi oka, az első öt versenyen ugyanis mindössze egyetlen motorproblémát produkált a konstrukciójuk, az is az egyik Force Indiában történt. Eközben a Ferrari Kimi Raikkönen autója miatt csak vakarja a fejét.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: