DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap

Vezetés

Continental: Digitális vezetési élmény

A felhasználói élmény értéket teremt: a Continental a vezetői tér (cockpit) egészét betöltő kijelző-megoldást fejleszt nagy számban sorozatgyártott járművek számára.

részletek

Ilyen érzés versenyautót vezetni a Hungaroringen

A Hungaroring már évtizedek óta foglalkoztatja a fantáziáját rengeteg F-1 rajongónak, legyen szó gyerekekről, tinédzserekről, felnőttekről és nyugdíjasokról. Elsősorban a Formula 1 (régebben Forma-1) tette híressé, és nem közismert, hogy a pályáz az év nemcsak egy rövid periódusában használják, hanem lehetőség van „egyszerű halandóknak” is megtapasztalniuk a Hungaroringet.

részletek

Látványosan felfújták Vettel gyengeségét

A négyszeres világbajnok német pilóta maga is megdöbbenéssel nézi, mennyire túltolja már a sajtó, hogy kevésbé stabil hátsó résszel rendelkező autóval ő gyenge lenne. Vettel úgy véli, ez így nem igaz.

részletek

Schumacher elkezdte szuperül érezni az autót

Mick Schumacher a balszerencsésen végződő első tesztnap után egy igazán jó másodikat zárt. Az autó tempója és megbízhatósága is biztató, a fiatal német pilóta a nap végére kiválóan érezte magát.

részletek

„Vettel nem sz*r, a Ferrari nem kezelte normálisan”

2019, de leginkább a tavalyi szezon után nagyon sokan leírták már Sebastian Vettelt, hogy teljesen megtört és már nem a régi. Vannak olyan vélemények is, miszerint a Ferrari törte meg, nem felejtett el vezetni.

részletek

Urald az utakat sötétben is! – éjszakai vezetési tippek a Miótól

„Induljunk időben, nem szeretek sötétben vezetni!” Ugye, Te is hallottad már ezt a mondatot? Esetleg pont Tőled idéztünk? A sötétedés utáni vezetés sokaknak okoz problémát, ami nem is csoda, hiszen a csökkent látási viszonyok még a legtapasztaltabb sofőröktől is extra figyelmet követelnek.

részletek

Háromgyermekes édesanya az év taxisofőrje

A Főtaxi sofőrjeinek szavazatai alapján Váradi Zsuzsanna kapta meg Az év taxisofőrje díjat. A háromgyermekes édesanya 5 éve taxizik és azt tervezi, hogy még az idén egy környezetkímélő elektromos autóra vált.

részletek

Szabadulj meg a rossz vezetési szokásoktól!

Bár a hazai téli időjárás egyre inkább mellőzi a havat, a mínuszok és csapadék okozta kellemetlenségekkel továbbra is számolnunk kell. Ilyenkor nem csak a szabályok betartása, de a személyes hozzáállás is rendkívül fontos. A Mio most hasznos tippekkel és közkedvelt fedélzeti kamerákkal segít, hogy télen is biztonságban érjünk haza.

részletek

Ön gondoskodott már a téligumicseréről?

A statisztikák azt mutatják, hogy a legtöbben október 10-e és karácsony között jutnak el, végül a téligumi cseréjére. Ez az időszak több mindennel jár együtt: akciókkal, kedvezményekkel, de nagyobb sorokkal, várakozási idővel is. Sokan akkor váltanak, amikor a hőmérséklet először esik 7 °C alá, mások addig várnak, amikor ez lesz a napi átlaghőmérséklet, mivel autójukat valószínűleg inkább nappal használják. Így a vénasszonyok nyara utánra esik a kerékcsere.

részletek

Hol a legfurcsább élmény jogsit szerezni?

Kamerák által felügyelt mozdulatok, játékautó, akadálypálya – egy 190 országot felölelő felmérésből kiderült, a világ különböző országaiban hogyan is zajlanak a járművezetői vizsgák.

részletek

„Látni és látszani 2020” kampány

Az ORFK-OBB idén október 19. és december 6. között rendezi meg „Látni és látszani 2020” kampányát, amellyel szeretnék felhívni a figyelmet az őszi időjárás okozta vezetésbiztonsági kihívásokra. Ebben az időszakban a járművezetők felelőssége járművük felkészítése a megváltozott út és fényviszonyokra. Az őszi-téli átállással kapcsolatos felkészülés időszerű, melynek keretében fontos a futómű, az akkumulátor, a világítás és a fékrendszer ellenőrzése, a gumiabroncs szezonális cseréje, a jól működő ablaktörlő, a jégkaparó, a jégoldó spray és a megfelelő ablakmosó folyadék vagy a páramentesítő használata.

részletek

Lehullott falevelek, eső és köd: őszi kihívások az autózásban

Az ősz a színek évszaka. A táj sárga, narancssárga és barna árnyalatai csábító hétvégi kiruccanásokat tesznek lehetővé. Ugyanakkor, ez egyúttal a legnagyobb kihívást jelentő évszak a gépkocsivezetőknek, mivel utakra hullott levelekkel, hidegebb időjárással, esővel és hosszabb sötét napszakokkal kell szembenézniük. Mindezek megkövetelik, hogy időnként ellenőrizze a gépkocsiját, és az évszakhoz igazítsa a vezetését. Az alábbiakban 10 jó tanács található a gondtalan őszi vezetéshez.

részletek