DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 1. vasárnap

Vettel

Villeneuve is megmondta a véleményét

Ahogy várható volt, Jacques Villeneuve is véleményt formált a Vettel-Hamilton-esetről: a kanadai úgy gondolja, a német nem szándékosan ütközött Hamiltonnal, és örül, hogy ilyesmiket is lehet látni.

részletek

„Vettel büntetése bőven elég volt”

Sokan sokféleképpen ítélik meg a bakui esetet, amikor is Sebastian Vettel ráhúzta a kormányt méltatlankodás közben Hamiltonra. Most egy angol szakértő is úgy vélekedett, a német pilóta megkapta méltó büntetését, több nem járt.

részletek

Hamilton szándékosan fékezett Vettel előtt

A verseny utáni nyilatkozatokból egyértelművé vált, hogy az olasz sajtón kívül szinte mindenki a német F1-es pilótát tartja felelősnek az incidensért, most azonban úgy tűnik, egyre többen pártolnak a Ferrari versenyzője mellé.

részletek

Hamilton akarta bajba sodorni Vettelt

Megosztja a közvéleményt az azeri Hamilton-Vettel eset, ám ilyen nyíltan csak most hallunk először valakit Vettel védelmére kelni. Szerinte Hamilton szándékosan lassított.

részletek

A világbajnoki küzdelem elrontja a barátságokat

Számtalan esetben fordult már elő, hogy egymással jó barátságban levő pilóták ádáz ellenségekké válnak, ha mindketten a világbajnoki címért küzdenek. Hamilton és Vettel sem vacsoráznak együtt egy ideig.

részletek

Sajtó: Schumachert ilyenért kizárták a bajnokságból

A nemzetközi sajtó egyáltalán nincs elragadtatva Sebastian Vettel Bakuban látott manőverétől - volt, aki a hétszeres F1-es bajnok 1997-es, jerezi megmozdulásához hasonlította tettét.

részletek

Wolff: Vettel verzióját is hallani akarom

A Mercedes sportigazgatója nem elégszik meg azzal, ahogyan Lewis Hamilton látja az eseményeket, szerinte Vettel véleményére is szükség van ahhoz, hogy tisztázódjanak előtte a Bakuban történtek.

részletek

Lauda: Hamilton meg fogja ütni Vettelt

F1-es pilótáknál rég láttunk tettlegességig fajuló konfliktust, de a háromszoros világbajnok szerint hogy ha a német így folytatja, akkor a Mercedes-pilóta nem fogja következmény nélkül hagyni a történteket.

részletek

A Ferrari szerint nem minden döntés volt tiszta

Maurizio Arrivabene úgy látja, hogy a csapat megmutatta az erősségeit és hagyta, hogy a tettek beszéljenek a szavak helyett - eltökéltebbek, mint valaha.

részletek

„Vettel elé leszállt a vörös köd Bakuban”

Korábbi csapatfőnöke, Christian Horner jól ismeri a német F1-es pilótát - a Ricciardo révén futamgyőzelmet ünneplő brit nem meszeli el teljesen egykori aranytojást tojó tyúkját.

részletek

Ricciardo is kritizálja Vettel viselkedését

Az F1-es Azerbajdzsáni Nagydíj győzteséről méltatlanul kevesen beszéltek vasárnap a Hamilton-Vettel ütközet árnyékában - de többek között az ausztrál is kitért egykori csapattársa viselkedésére.

részletek

Hamilton: Nem érdekel, mit akar mondani Vettel, tiszteletlen volt

Vasárnapi ütközésük után a négyszeres F1-es bajnok úgy vélte, beszélniük kell a történtekről, ám a Mercedes-pilóta úgy véli, nincs mit mondaniuk egymásnak.

részletek