DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap

SanMarinóiNagydíj

Retro – Schumacher Imolában varázsol

Közismert, hogy az 1996-os év a Williamseké volt, Michael Schumacher azonban többször odaért a Ferrarival. Első pole-pozícióját az olasz F1-es csapat színeiben épp Olaszországban szerezte meg.

részletek

Retro – A Formula-1 legsötétebb napja

Az 1994-es San Marinó-i Nagydíj az F1 történetének legtragikusabb hétvégéjeként vonult be a történelembe: Ratzenberger szombati halála után a sportág egyik legnagyobbja is távozott az élők sorából.

részletek

Retro – Imola első áldozata

A bajra Rubens Barrichello pénteki balesete már figyelmeztetett, aztán másnap bekövetkezett az elképzelhetetlen: Roland Ratzenberger nem élte túl első vezetőszárnyának leszakadását. 1994, Imola.

részletek

Retro – Schumi és Alonso legnagyobb csatája

Persze a címbe az „egyik” szó még odaférne, hiszen a két klasszis 2005-ben és 2006-ban is óriásit harcolt egymással Imolában – most az utóbbiról, no meg egy bevont szuperlicenszről emlékezünk meg.

részletek

Retro – Schumacher taktikai győzelme Imolában

2000-ben ezen a napon rendezték meg az F1-es idény harmadik versenyét, a San Marinó-i Nagydíjat, amelyen ismét egymásnak feszült a kor két legnagyobb alakja, Michael Schumacher és Mika Hakkinen.

részletek

Gyutai Adrián: megvan a kvalifikáció, jöhet a verseny

Teljesítette a saját maga és a csapata által felállított elvárásokat élete első világbajnoki bemutatkozásán Gyutai Adrián, aki TVR Vitali olasz csapat pilótájaként ott lehet a rajtrácson a vasárnapi Moto3-as vb-futamon, amelyet Misanóban rendeznek. A 24 éves paksi motoros valamennyi szabadedzésen és a szombati időmérőn is megfutotta a limitidőt, és a kvalifikációs tréningen a 33. rajthelyet szerezte meg. Adrián elárulta, most már egyetlen célja van, meglátni a verseny végén a kockás zászlót.

részletek

Lorenzo bezsebelte a pole-t Marquez és Rossi előtt

Marc Marquez csak megközelíteni tudta Jorge Lorenzót a kvalifikáción, megelőzni nem, így a Yamaha spanyolja Jerez és Brno után elkönyvelhette idei harmadik rajtelsőségét. Marquez mögé Valentino Rossi ért oda, így a „Doktor” az első sorból indulhat hazai futamán.

részletek

Lorenzo első helyét senki nem fenyegette

Továbbra is Jorge Lorenzo diktálja a tempót Misanóban, a spanyol pályarekorddal nyerte meg a harmadik szabadedzést, megelőzve Marc Marquezt és Valentino Rossit.

részletek

Retro – A nap, amikor Senna nem kvalifikált

Az 1984-es szezon San Marinói Nagydíja volt Ayrton Senna F1-es pályafutásának egyetlen versenye, amelyre nem sikerült kvalifikálnia. Prost eközben megpördült, kiállt, mégis nyert.

részletek

Retro – Az F1 egyik legmókásabb befutója

A nap, amikor mindenkinek kifogyott az üzemanyaga, de akinek nem, az a végén nagyon jó eredménynek örülhetett. Mit meg nem adtak volna Sennáék egy benzinkútért!

részletek

Retro - Hakkinen is tud hibázni?

1998-as világbajnoki hadjárata alatt a finn pilóta szédületes hidegvérről tett tanúbizonyságot, '99 negyedik F1-es futamát, a San Marinó-i Nagydíjat mégis saját hibája miatt kellett feladnia.

részletek

Retro – Senna a dobogó tetején Imolában

Az 1994-es tragédia évfordulója mindent háttérbe szorít május elsején – pedig egy másik jeles F1-es esemény is történt ezen a napon 6 évvel korábban: Senna első mclarenes győzelme.

részletek