Steward
Bognár Viktor
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. május 7. péntek
Retro

Retro – Kiscsapatok nagy napja

Igazi csillaghullás volt a futam elején, Sennáék riválisai az első körökben kiestek, s miután végül három kiscsapat garázsában is igazi örömünnep volt – egy belga pilótának pedig a szíve majd megszakadt.

Ahogy a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján megszokhattuk, az 1991-ben ezen a napon, április 28-án rendezett San Marinó-i Nagydíj hétvégéje is a selejtezővel kezdődött, melyen az újonc, illetve az előző évben leggyengébben teljesítő alakulatoknak kellett részt vennie. A Jordan két autója, ahogy egyetlen kivételtől eltekintve mindig, gond nélkül jutott tovább az időmérőre, míg rajtuk kívül a dallarás Lehto (jegyezzük ezt meg), és a modenás van de Poele jutott tovább – neki egyébként egyedül ekkor sikerült ezt megtennie a szezon feléig, amitől kezdve a Modenát Larini amerikai 7. helyének köszönhetően „felmentették” a selejtező alól.

Hogy mennyire igazságtalan volt a selejtezős rendszer, azt jól mutatja, hogy péntek délelőtti köridőikkel a négyből három kieső, Pirro, Grouillard és Larini is bejutott volna a futamra az időmérőről, hiszen mindannyian gyorsabbak voltak a két Footworknél, a két AGS-nél és a két Lotusnál is – utóbbiak legalább az utolsó rajtsorba felállhattak (és most azt kérném, hogy ezt is jegyezzük meg). Az egyetlen kivétel a botrányosan lassú Colonivel Pedro Chaves volt, aki a bejutástól több mint öt, a pole-időtől pedig közel tíz másodperccel maradt el – a portugál egyébként egyszer sem „élte túl” az előkvalifikációt, a legkiemelkedőbb F1-es eredménye az volt, hogy a szezonnyitón csak 8 tized hiányzott neki ehhez.

Az időjárás úgy döntött, hogy elmossa a szombati időmérőt, így a pénteki eredmények alapján született meg a rajtsorrend: Senna mindössze nyolc századdal ugyan, de legyőzte Riccardo Patresét, így ő indulhatott az élről. A második sorba a ferraris Prost, és Patrese csapattársa, Mansell állhatott fel, majd jött Senna csapattársa és a tyrrelles Stefano Modena, aki egy hatodik rajthellyel örvendeztette meg csapatát.

1991-sanmarino



A csillaghullás már a rajt előtt megkezdődött: Prost a felvezető körön megpördült a vizes pályán, és lefullasztotta autóját, így el sem tudott startolni, s Berger is hasonlóan járt, de ő tovább tudott menni. A Williams számára felemásan alakult az első kör, hiszen Patrese lerajtolta Sennát, Mansell viszont váltógondjai miatt beragadt, majd a kör végén ütközött Martin Brundle-lel, és feladta a versenyt.

A Ferrarinál percekkel később már csomagolhattak is, ugyanis a harmadik körben Alesit is megtréfálta a vizes pálya, s addigra már Piquet és Suzuki sem volt versenyben. Sőt, hamarosan a Williams futama is véget ért, így a McLaren párosának innentől kezdve már csak annyi dolga volt, hogy kézenfogva lefussák a hátralévő mintegy ötven kört. Patrese ugyanis a 9. kör végén műszaki hiba miatt kiállt a bokszba a biztos vezető helyről, s bár még visszaküldték körözgetni egy kicsit a mezőny végén, hamarosan ő is feladta a versenyt.

Senna és Berger végül mindössze másfél másodperc különbséggel futottak be a célba, mögöttük viszont nagy harc dúlt a dobogóért. A verseny elején a Tyrrellnek állt a zászló, hiszen Modena a harmadik, Nakajima pedig a negyedik helyen haladt, ám egy-egy váltóhiba mindkettejüket kiejtette. Utóbbi ezzel karrierje egyetlen dobogójának esélyét veszítette el, az olaszt viszont a sors kárpótolta pár héttel később, Kanadában egy második hellyel.

Modena kiesése után a benettonos Moreno került helyzetbe, de a technika ördöge végül őt is utolérte – a később Schumacher kedvéért félreállított brazil második, egyben utolsó F1-es pódiumától esett el ezzel. Így aztán Sennáék oldalán mégis egy elsőbálozó, a saját maga első és egyetlen, illetve csapata, a Scuderia Italia második, és egyben utolsó dobogóját szerző JJ Lehto ünnepelhetett, aki miután az előselejtezőből verekedte be magát a futamra, egy jó rajt után sikeresen profitált mások balszerencséjéből – s nem mellesleg a McLarenek mögötti nyolc célba érőből egyedül ő tudott két körön belül maradni Sennáékhoz képest.

A negyedik helyen a szintén saját maga és csapata valaha volt legjobb eredményét elérő Pierluigi Martini futott be a Minardival, s nem sok hiányzott hozzá, hogy az ötödik helyezettről is elmondhassuk ugyanezt: a szezon során magát egyedül erre a versenyre kvalifikáló van de Poele egy egészen valószínűtlenül jó teljesítménnyel az ötödik helyen haladt, de az üzemanyagpumpa az utolsó körben megadta magát, s nem jutott el a kockás zászlóig. Így aztán mindkét Lotus pontot szerzett a 25–26. rajthelyről indulva – Mika Hakkinen első, Julian Bailey pedig egyetlen F1-es bajnoki egységét szerezte, a csapat pedig nem mellesleg az 1988-as szezonnyitó óta az első kettős pontszerzésének örvendhetett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?