Amilyen szerencsétlenül alakultak Mika Hakkinen első évei a Forma-1-ben, olyannyira összejött az 1998-as szezon: a McLaren-Mercedes-Bridgestone-trió és a finn versenyző is száz százalékon pörgött, s noha az utolsó futamig nyitott maradt a világbajnokság, végül hét év után ismét Wokingba került mindkét trófea. 1999-ben mindent ott akartak folytatni az Ezüstnyilak, ahol abbahagyták, ám a melbourne-i kettős kiesés csattanós pofon volt számukra – még jó, hogy Hakkinen brazíliai győzelmével visszaállította a csapat renoméját.
Noha a műszaki hibák továbbra is Damoklész kardjaként lógtak a csapat felett, az év első európai futamán, San Marinóban ismét odatette magát a McLaren, és Hakkinen vezetésével elhódították a rajtrács első sorát. A finn mindössze két századdal gyorsulta le Couthardot, de nem tudták nagyon leszakítani az Interlagosban második helyen végző Michael Schumachert, így a publikum szoros csatát várhatott vasárnapra.
Amiből eleinte semmi sem lett: amíg Villeneuve az ötödik helyről egy métert sem tudott megtenni váltóhiba miatt, Mika úgy otthagyta a mezőnyt, mint Szent Pál az oláhokat, és esélyt sem adott Coulthardnak, pláne nem Schumachernek, hogy elkapják a grabancát. A Repülő Finn körönként fél másodpercet adott üldözőinek, és száguldásában még az sem akadályozta meg, hogy a Tosában de la Rosa és Alex Wurz közelebbről is megismerte egymást és a falat, némi törmelékkel megszórva a pálya szélét.
A 14. körtől kezdődően az élen hajtó páros közötti különbség 12 másodpercnél állandósult, ami így is bőségesen elég volt ahhoz, hogy Hakkinen beossza erejét. Még akkor is, ha elemzők szerint egyértelmű volt, hogy két alkalommal fog kiállni Coulthard egy frissítésével szemben.
Ugye emlékszünk Ayrton Senna 88’-as monacói hibájára? A brazil akkora előnnyel vezetett Prost előtt, hogy elveszítette koncentrációját és fennakadt a Portier falán, jól példázva, hogy nem csak nyomás alatt lehet végzetes hibát elkövetni. Nos, a hibátlan Hakkinen, a precíz északi pilóta, a hűvös finn is bebizonyította, hogy nem előre beprogramozott gép, aki rendíthetetlenül végrehajtja küldetését. Éppen csak befejezte a 17. körét, amikor egy leheletnyivel jobban áthajtott az utolsó sikán rázókövén, így egy picit korrigálnia kellett a külső íven. A McLaren fara megtáncolt, és egy tizedmásodpercig úgy tűnt, hogy Mika egyenesbe tudja állítani autóját, mint annyiszor több mint száz F1-es futama során, azonban nem így történt. A második ellenkormányzás már nem segített, az MP4-14-es pedig lesúrolta a szemközti betonfalat, tálcán nyújtva Coulthardnak a vezetést.
„Mi, autóversenyzők sohasem ismerjük el, hogy ez vagy az a mi hibánk volt. De azt hiszem, most túlléptem a határt, túlságosan is gyorsan akartam bevenni a kanyart. Úgy véltem, még korrigálni tudok, amikor a kerekek a kavicságyra sodródtak, de az autó megcsúszott, s nekiugrott a falnak. Egyértelműen az én hibám volt…” – mondta a verseny után Hakkinen, akit Ron Dennis egyből a védelmébe vett. „Most kezdjük el kritizálni Mikát, amikor tavaly hihetetlen idegi terhelés mellett megnyerte nekünk a világbajnokságot?” – tett lakatot a hurrogók szájára a McLaren csapatfőnöke.
De az élet, és a verseny ment tovább, a McLaren egyedüli mentsvárával, Coultharddal az élen. Sima győzelemnek nézett ki ez a skót számára, aki már 1998-ban is győzni tudott Imolában – még akkor is, ha a Ferrari két kiállásos stratégiával próbált meg elévágni. Schumacher a 31. fordulóban ejtette meg első tankolását, így 19 másodpercre esett vissza Coulthard mögé. Négy körrel később a ó mclarenes is meglátogatta csapatát, és hosszabb bokszolásának köszönhetően Schumacher mögé esett vissza. A német és csapata ’98-ban, a Hungaroringen már egyszer átvágta a McLarent több kiállásával, de most olyan jónak tűnt az Ezüstnyíl, hogy még a nehezebb autóval is nagyobb esélyük volt a győzelemre.
Ám az wokingi stratégák nem számoltak azzal, hogy Pedro Diniz és Olivier Panis szépen ellesz egymással, és négy körön keresztül feltartják Coulthardot – a skót hátránya 6,8 másodpercről 19-re nőtt a 41. fordulóra! Schumacher pedig köszönte szépen a lehetőséget, és a 45. körben, 23 másodperces előnye tudatában ismét frissített és csont nélkül sikerült visszaállnia az élre. A McLaren elveszített lehetőségét jól mutatja, hogy Coulthard folyamatosan dolgozta le a hátrányát, és már kevesebb, mint egy másodperccel hajtott a Vörös Báró mögött, de a lekörözöttek ismét félbeszakították hadjáratát, így 4.2 másodperccel maradt el a célban a győzelemtől.
Eddie Irvine Hakkinen kiesése óta a harmadik helyen haladt, de a 47. körben motorhiba a verseny feladására kényszerítette, így a már Brazíliában is magabiztosan hajtó Barrichellóé lett a pódium legalsó foka. „Öt évvel ezelőtt pont ezen a pályán fordult meg a sorsom, miután súlyos balesetet szenvedtem, s elveszítettem példaképemet és barátomat, Ayrton Sennát. Most úgy érzem, ismét fordulóponthoz érkezett az életem” – mondta a brazil pilóta, aki a háromszoros világbajnoknak ajánlotta első dobogóját a ’97-es Monacói Nagydíj óta.
David Coulthard érthetően csalódott volt az elveszített győzelem miatt. „Nem miattam, vagy az autóm, hanem külső tényezők miatt veszítettük el a versenyt. Ez persze nem vesz el semmit Michael és a Ferrari érdemeiből, de meg volt a megfelelő stratégiánk és a csomagunk ahhoz, hogy az élen végezzünk, és csalódást keltő, hogy ilyen körülmények között kellett vereséget szenvednünk. Mindenesetre meg kell köszönnöm Michaelnek, hogy lebeszélte a rajongókat a fújolásról, amikor átvettem a trófeámat, mert nyilvánvaló, hogy élénken élnek bennük a tavalyi spái események.”
A Ferrari először győzött Imolában Patrick Tambay 1983-as sikere óta- ráadásul Schumacher első győzelmét szerezte a szezonban, amivel a pontverseny vezetését is sikerült átvennie. „Nagyon különleges ez a győzelem, hiszen 16 év után először sikerült ez a Ferrarinak Imolában, ráadásul én is először diadalmaskodtam idén. Nagyszerű volt látni a tifosi lelkesedését, és dicséret illeti a csapatot is, akik fantasztikus munkát végeztek az elmúlt néhány hét során.”
A labda ezzel a Mclaren térfelére került…
