DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 28. szombat

Russell

Miért büntették a Mercedeseket az F1-es Bahreini Nagydíj időmérője után?

Szokatlan hibát követett el a csapat az időmérőn, de hiába érveltek azzal, hogy nem származott belőle előnyük: íme, a felügyelők indoklása.

részletek

Egyre gyorsabb volt a Mercedes az időmérőn

A Mercedes pilótája előre elfogadta volna, ha fél másodpercen belülre kerül a wokingiak párosához, ehhez képest azonban még az első sor is összejött neki.

részletek

Russell a McLarenek mögötti második helyre hajt

Beigazolódtak a Mercedes pilótájának várakozásai a wokingiak előnyét illetően, mögöttük azonban szoros csatára számít – amit ezúttal nem az időmérő fog eldönteni.

részletek

Russell: A rajt előtti vécézés komoly kihívás lehet

George Russell megvédte Carlos Sainzot, aki vécéhasználat miatt lekéste a japán himnuszt, és ezért komoly büntetést kapott.

részletek

„Instabil irányba halad az FIA” – Russell

Már meg sem lepődött az újabb távozóról szóló híren a GPDA igazgatójaként tevékenykedő brit, aki szerint nem igazán hallgatják meg az F1-es pilótákat a Szövetségnél.

részletek

„Nem akarjuk automatizálni” – Russell a DRS-ről

Nincs egyetértés Doohan balesete után a GPDA két igazgatója között: Sainzcal ellentétben a Mercedes F1-es pilótája szerint nem kell semmin változtatni.

részletek

Az új aszfalt tette unalmassá az F1-es Japán Nagydíjat?

Russell szerint a Pirellinek reagálnia kell a pályák újraaszfaltozására, hogy ne váljanak ilyen statikussá a versenyek, mint Japánban – Hülkenberg, Leclerc és Albon is unatkozott.

részletek

Russell szerint még nem láttuk az igazi McLarent, de Bahreinben fogjuk

A közel-keleti forró versenyeken lesz igazán domináns a McLaren – ezt jósolja George Russell, aki Suzukában eggyel jobb hellyel lett volna elégedett.

részletek

Russell az esőben bízik, Antonelli javított

A Mercedesnél mindkét F1-es pilótája csalódott, úgy tűnik, hogy a szabadedzéseken úszott el a jó időmérős szereplés – az eső azonban mindent megváltoztathat…

részletek

Mercedes: Nem Japán, hanem Bahrein lesz a lakmuszteszt

Jól áll a Mercedes Suzukában, de igazán a következő F1-es nagydíjon derül ki, mennyire erős általánosan a W16. Andrew Shovlin beszélt arról is, hogy Russell felnőtt a vezérpilóta szerepéhez.

részletek

Az első két rajtsort veszi célba Russell

A Mercedes pedig a dobogót: a szél még okozhat meglepetéseket, és a McLaren ismét erősnek tűnik, de Russellék úgy érzik, nekik is van mire építeniük az F1-es Japán Nagydíjon.

részletek

Biztos Russell jövője a Mercedesnél

Nem tervez változtatni pilótafelállásán a Mercedes. Toto Wolff szerint George Russell F1-es topversenyzővé vált csapatukban, és örömmel tartják meg a jövőben is.

részletek