A sprintfutam közbeni rádiózáshoz képest higgadtabban értékelt ugyan Kimi Antonelli, de nyilatkozatában is utalt rá, hogy úgy érzi, hogy George Russell leszorította őt a fűre, amikor támadta az 1-es kanyar külső ívén.
Megtörtént az első kisebb csörte a Mercedes-pilóták között: még a Kanadai Nagydíj sprintjének első fázisában jártunk, amikor Antonelli a célegyenes végén támadta a vezetésért Russellt, de nem maradt hely számára, így a fűre került – majd nem sokkal később hibázott, így Lando Norris is elment mellette.
Antonelli a sprint során többször is mérgelődött a rádióban a csapattárs védekezése miatt, még a csapatvezető Toto Wolff is igyekezett őt nyugtatni. A leintést követően a végül csupán harmadikként befutó olasz már némileg higgadtabban értékelt, de érezhető volt a szavaiból, hogy úgy érzi, hogy Russell nem hagyott neki elég helyet:

„Kemény csata volt, hogy igazságosak legyünk. Tempóból mind ott voltunk, szóval nem volt könnyű. Megpróbálkoztam a manőverrel… vissza kell ezt néznem, mert eléggé mellette voltam és leszorított, de ez van. Aztán nyilván elkövettem egy hibát a 8-as kanyarban, mert eltaláltam egy huplit és ezért blokkolt a kerekem. Az befolyásolta a versenyemet, de így is jó csata volt” – összegzett Antonelli.
Rögtön ezt követően a sprintet végül megnyerő Russell kapott szót: „Klassz futam volt. Épp beszéltem itt Landóval, hogy eléggé nehéz volt elszakadni, viszont könnyű volt követni a másikat, eléggé erőteljes volt a szélárnyék az előzés móddal vegyítve. És igen, jó csatát vívtunk Kimivel, és örülök, hogy mindketten itt állhatunk a verseny után.”
Arra a kérdésre, hogy az előző hétvégék kisebb küszködése után úgy érzi-e, hogy most visszatért és újra elkapta a fonalat, a hátrányát 18 pontosra csökkentő Russell így reflektált:
„Sosem aggódtam igazából, hogy őszinte legyek. Egyszerűen csak tudom, hogy Miami egy mumuspályám, és nyilván volt itt egy hatalmas szünet a naptárban, így sok mindenki mondott sok mindent. De végső soron csak újra versenyezni akartam, és úgy érzem, most újraindul a szezon, hat futam jön nyolc hét alatt. Úgyhogy csak várom, hogy haladjunk tovább.”