Az F1-es Kanadai Nagydíj több egyértelmű szakaszra oszlott, melyek közül az első Lando Norris pünkösdi királysága volt: a brit simán az élre ugrott a rajtnál, csakhogy mindezt annak köszönhetően tette, hogy a McLaren óriási stratégiai hibát elkövetve intermediate abroncsokat pakolt az autóira, ami azt eredményezte, hogy két kör után jönniük kellett a bokszba. Sokat az sem számított volna, ha időben el tud rajtolni a futam – tudniillik Lindblad autójának meghibásodása miatt extra felvezető köröket teljesített a mezőny.

Ezt követte a Mercedes-párharc szakasza: George Russell és Kimi Antonelli öldöklő, helyenként hibákkal tarkított, pályaelhagyásokkal megspékelt csatát vívtak egymással a vezetésért, és a csillagosok fölényét jól mutatta, hogy a harmadik helyen haladó Verstappen így sem tudott közeledni hozzájuk.
A csapat számára idegőrlő, a semleges nézőknek viszont rendkívül szórakoztató küzdelem váratlanul véget ért, amikor Russell alatt egyik pillanatról a másikra leállt az autó – ezzel a brit 2024 nyara óta először esett ki, Antonelli pedig hatalmas előnybe került, és komoly esélyt kapott arra, hogy negyven pont fölé növelje előnyét.

Következett a csendes szakasz, legalábbis ami az élen zajló küzdelmet, pontosabban annak hiányát illette. Verstappen tisztes távolságból követte Antonellit, akárcsak őt Hamilton, majd a britet az Isack Hadjart nagy nehezen leküzdő csapattárs. A hatodik helytől lefelé következtek a középmezőny tagjai: az ismét remeklő Colapinto, a csapattárs drámája utána a Racing Bullst pontokkal kecsegtető Lawson, az előretörő Gasly, a Williamsnek újabb pontokat szállítani készülő Sainz, valamint a rossz szériáját megszakítani vágyó Bearman.
És a McLarenek? Nos, Lando Norris visszaküzdötte magát a középmezőny elejéig, de aztán műszaki hiba miatt kiesett a versenyből, míg Piastri versenye rosszról szintén katasztrofálisra fordult, amikor kiütötte Albont a versenyből, amivel szárnycserére és büntetés letöltésére kötelezte saját magát. Az említetteken kívül kiesett a versenyből Perez, akinek látszólag magától esett szét a felfüggesztése, valamint Fernando Alonso – ezúttal az ülésével kapcsolatos problémák miatt.

A hajrában aztán kaptunk még némi csatát, a dobogóért Hamilton vadászta le Verstappent, ezzel ferraris karrierje legjobb nagydíjeredményét érte el, míg hátrébb Gasly kergette meg Lawsont a hetedik helyért. Antonelli győzelmét semmi nem veszélyeztette, és 43 pontra növelte vezetését a bajnokságban.