George Russell szerint is a semmiből jött az az utolsó köre, amellyel megszerezte a pole-pozíciót az F1-es Kanadai Nagydíjra: a brit szerint másnak érződött az autó, mint korábban, mivel a várt esőre tekintettel hozzányúltak kissé a beállításokhoz.
A Mercedes pilótája zsinórban harmadik évben szerzett rajtelsőséget Montrealban, de most sokáig úgy tűnt, hogy nem tud harcban lenni érte. Végül azonban a legutolsó körével megelőzte Kimi Antonellit és a többieket, így a sprintgyőzelem után tökéletes szombatot produkált.
„Igen, mindig kihívást jelenti a sprint után visszaülni. Az autó nagyon másnak érződött, végrehajtottunk néhány változtatást… csapatként át kell néznünk, hogy ez jó irányba történt-e” – értékelt Russell. „És nyilván ez az utolsó kör kicsit a semmiből jött, és ez nagyon jó érzés egy ilyen kemény edzés végén. Sikerült mindent összerakni az utolsó körben és azzal az élre állni az eredménylistán, ami mindig epikus.”

Az említett módosítások kapcsán a brit hozzátette: „Változtattunk néhány dolgon a holnapi előrejelzések alapján. Ezek talán kicsit ártottak nekünk eddig. Úgy mondanám, hogy kicsit kihoztunk a szinkronból az autót.”
„Kimi egyértelműen versenyképesebb volt ezen az edzésen, mint én, miközben nem voltunk annyira simán a többiek előtt, mint tegnap, úgyhogy határozottan kihívást jelentett. De ahogy mondtam, sikerült újrahangolnom a vezetésemet és összeraknom azt az utolsó kört.”
Az interjúk végén szóba került az Antonellivel a sprinten vívott csata is, de vajon számít-e hasonlóra vasárnap is Russell? „Beszéltünk egy jót a délelőtt óta, és mindketten versenyzők vagyunk, mindketten tudjuk, mit kell tennünk ahhoz, hogy tiszteljük egymást. Versenyezni fogunk, és reméljük, hogy csak ketten leszünk, de láthattuk ma, mennyire versenyképesek a többiek is.”
„Holnap ráadásul eshet is, ami teljesen új kihívás lesz, úgyhogy egyelőre nem is gondolkodunk ezen, csak szeretnénk biztosítani, hogy felállhatunk a dobogó tetejére.”