Kimi Antonelli szerint tisztázásra van szükség az egymás elleni versenyzést illetően azok után, hogy az F1-es Kanadai Nagydíj sprintfutamán George Russell mellett nem maradt hely neki a támadása során az 1-es kanyar külső ívén.
Ez volt az első komolyabb csörte a Mercedes pilótái között, amiből a brit jött ki jól, hiszen megnyerte a sprintet, míg Antonelli néhány kanyarral később egy újabb előzési kísérlet közbeni hibája révén még Lando Norrisszal szemben is pozíciót veszített.
Az olasz a rádióban roppant frusztráltnak tűnt, a leintés után már némileg nyugodtabban értékelt, de azért még a dobogósok sajtótájékoztatóján is érezhető volt, hogy nincs teljesen kibékülve azzal, ami Russell-lel történt:

„Nyilvánvalóan tartunk értekezleteket a versenyek előtt, és erről beszéltünk a szobában. Aztán nyilván a győzelemért versenyzünk és igyekszünk a legjobban védeni a pozíciónkat. Valószínűleg kicsit másként értettem a találkozó jelentőségét.”
„Az érzelmek az egekbe szöktek abban a pillanatban, és nyilván nagyon bosszús voltam. De újra meg kell néznem, és nyilván beszélni fogunk róla és tisztázni fogjuk” – fogalmazott Antonelli, aki arra a kérdésre, hogy amennyiben Russell védekezése belefért, másképp fog-e ezentúl versenyezni ellene, így felelt:
„Egyértelműen. Úgy vélem, valószínűleg csak egy kis tisztázásra van szükségünk. És amint tisztázzuk, akkor minden rendben lesz, azt hiszem. Egyértelműen újra meg kell kérdeznem talán. A lényeg a csapat szempontjából, hogy nincs összeérés, nem ütközünk egymásnak, ami ma végső soron nagyon közel volt.”
„Eléggé mellé értem, és egyértelműen volt kontakt, szóval újra kell néznem. Kemény versenyzés volt” – összegzett Antonelli. „Aztán a 8-as kanyarban egyértelműen túl optimista voltam. Eltaláltam egy nagy huplit, és majdnem megforogtam az egyenesben, ami elfékezéshez vezetett.”