Rali
Osváth élvezte az új pályák adta kihívást
Az elmaradt Budapest Rali pótlásaként megrendezett osztrák futam egyben az Országos Rali Bajnokság utolsó versenye is volt. Az Osváth Péter – Farnadi Ágnes egység kategóriája második helyéről várta a rajtot.
részletekKubica az F1-ről: Ha nincs hús, jó a tojás is
Robert Kubica képes együtt élni azzal a tudattal, hogy talán már soha nem vezet F1-es autót, annál is inkább, hiszen tavaly ő maga mondott nemet egy tesztlehetőségre.
részletekAz MHH szerint ők a murvabajnokok
A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség még nem tette közzé a Murva Országos Ralibajnokság végeredményét, de az MHH Team számítása szerint Krózser Menyhért és Papp György a bajnokok.
részletekA szervo állította meg Elekék szárnyalását
Elmaradt a nagy alakítás a Maxx Race Team részéről az osztrák Waldviertel Ralin. Habár végig az élmezőnyben autózott az Elek István-Kiss Viktor duó, a 4. gyorsasági szakaszon, műszaki hiba miatt fel kellett adnia a versenyt a párosnak.
részletekBujdos Miklós: Legendák között
Bujdos Miklós tavaly még egy Mitsubishivel versenyzett, idén viszont nemrégiben egy Lada VFTS volánjánál tűnt fel, mégpedig nem is akárhol, hiszen a San Marinóban rendezett Rally Legend futamon indult el Boroznaki Tibor társaságában. Az eredmény is pozitív lett, de az élmény mindent vitt.
részletekWilson legendás dekorral tér vissza a Rali-vb-re
Izgalmas módját választotta a Rali-vb-re való visszatérésnek Matthew Wilson, aki az idei Wales Ralin abba a ruhába öltözteti versenyautóját mellyel édesapja, Malcolm Wilson aratta legnagyobb sikereit.
részletekFutamgyőzelemmel lettek bajnokok Kazárék
A Maximmun Racing Team ezúton is gratulál Herczig Norbertnek az összetett második és Hadik Andrásnak a harmadik helyezéshez. A szezonzáró Waldviertel Ralira tíz pont előnnyel érkezett a Maximmun Racing Team, amit az egynapos verseny során több mint a háromszorosára hizlaltak.
részletekKörvonalazódik a 2017-es WRC autó
Radikális szabályváltoztatásokat ígérnek a 2017-es szezonra az FIA emberei a jelenleg is futó WRC autókra vonatkozóan. Kétségbeesésre nincs ok, hiszen ezúttal a biztonság fog főszerephez jutni.
részletekGyőzelemmel debütált a Prodrive VII-es Golfja
Megnyerte első versenyét a Prordrive által WRC szellemben fejlesztett Golf SRCR versenyautó, Chris Atkinson és Stephane Prevot a kínai bajnokság és az FIA Ázsia-Óceánia sorozat állomásán, a Longyou Ralin diadalmaskodott.
részletekRongits élete versenyét futotta
A Rongits Attila – Hannus László versenyzőpáros számára kiváló eredménnyel zárult a 2014-es országos rali bajnokság, hiszen a szezonzáró Waldviertel Ralin a kategóriagyőzelem mellé egy abszolút 3. helyet is bezsebeltek.
részletekTrencsényi: Magyar bajnoki helyett abszolút 2. hely
Bár az elmúlt hétvégi Waldviertel Ralin minden a magyar bajnoki véghajrára volt kihegyezve, és minden szem Kazár Miklósra, illetve Herczig Norbertre szegeződött, a hétvége egyik legnagyobb feltűnését mégis az a Trencsényi József keltette, aki az ob értékelésében ezúttal nem is indult.
részletekSRTH mérleg = 3 igen - 3 nem
A Skoda Rallye Team Hungaria csapata számára 2014. évi Magyar Országos Rallye Bajnokság záró futama nem várt fordulattal zárult.
részletek