Rali
Érdi murván folytatja egy új navigátorral
A 2016-os szezonban is az ERC sorozatot választotta bajnokságként az Érdi Rallye Team. Az év elején ugyan eljátszottak a WRC szereplés gondolatával is, ám végül az ERC2-es kategóriába regisztrált a csapat, amely ebben az évben már a 7. szezonját kezdte meg a nemzetközi porondon.
részletekHeves szópárbaj volt Ogier és Paddon között
A háromszoros világbajnok panaszkodott, a friss futamgyőztes nem hagyta szó nélkül - a VW és a Hyundai pilótáját úgy kellett elválasztani egymástól a szombati szervizparkban.
részletekSilk Way Rally: A pályafelíró csapat halad tovább!
A hatodik Silk Way Rally pályafelíró csapata Kazahsztánból átért Kínába, vagyis a cél már látszik a horizonton, igaz, kicsit még messze van. A nemzetközi csapat azonban halad tovább, s hogy mire jut, milyen pályákat jelöl ki, azt terepralisok százai várják lélegzetvisszafojtva a világ minden táján.
részletekTuránék a világbajnokságra hangolva
Nagy fába vágták a fejszéjüket. Ismeretlen pályákon, ismeretlen helyszíneken versenyeznek majd, ismerős ellenfelekkel, és ismerős hangulatban. A világbajnokságon!
részletekTesztprogram: Kazár 2,5 másodpercet gyorsult
A 2016-os bajnoki szezonnyitón, az Eger Ralin dobogós helyen zárt Kazár Miklós és Ferencz Ramón. A korábbi négyszeres abszolút bajnok már akkor érezte, még nem tökéletes az összhang az új Ford Fiesta R5-össel, így a Pro Racers versenyzője és navigátora egy komoly tesztprogramot hajtott végre az elmúlt hétvégén, ahol az M-Sport egyik mérnöke is segítette a munkájukat. Kazár úgy véli, ennyit még nem tanult egy teszt alatt, és igencsak bizakodással tölti el, hogy két és fél másodpercet gyorsultak a gyakorlás végére.
részletekParádés teljesítménnyel nyerte első WRC-futamát Paddon
Az Argenin Rali első helyére hozta be a Hyundai i20 WRC-t az új-zélandi Hayden Paddon, méghozzá egy parádés utolsó szakaszt futva - így pályafutása első győzelmét aratta.
részletekDráma: Latvala hibázott, Paddon az élen
Élete első WRC-futamgyőzelme felé száguld a Hyundai pilótája, miután Jari-Matti Latvala az első helyen haladva hibázott és kiesett a versenyből - három szakasz maradt vasárnapra.
részletekBúcsú az örökös magyar bajnoktól
A magyar autósport legendás alakját veszítettük el, akinek minden honi versenyző köszönhet valamit - úttörő és zászlóvivő is volt egyben. Nyugodj békében, Ferjáncz Attila!
részletekHármas közelharc az Argentin Ralin
A finn Jari-Matti Latvala, csapattársa, a címvédő Sebastien Ogier és a Hyundai-jal ismét remek tempót diktáló Hayden Paddon csatájáról szólt az első nap az Argentin Ralin.
részletekArgentin Rali: Latvala kezdett a legjobban
A finn Jari-Matti Latvala áll az élen az Argentin Rali első köre után Hayden Paddon előtt, a világbajnok Sebastien Ogier egyelőre csak harmadik - Thierry Neuville már most hat perces hátrányban van.
részletekEger Rali az anyósülésről
Általában a versenyek előtt és végén mindig a pilótákat kérdezik, hogy hogyan is értékelik a mögöttük hagyott versenyt. Mi most szakítunk a hagyományokkal és Halmos Gábor navigátorát, Simon Nikit kérdeztük az Eger Ralin történtekről.
részletekLada helyett Mitsubishi-teszt a versenyen
Bütösi Zsoltit sok néző már a Ladával szerette volna látni az Eger Ralin, de sajnos még nem lett kész a “kocka” az évadnyitó versenyre, így maradt a már jól bevált Mitsubishi.
részletek