MonacóiNagydíj
Az autó mellett az önbizalom is sérülhetett
Nico Rosberg nem éppen a dicséret hangján szólt Max Verstappenről. A szombati szabadedzés végén durván a falnak csapta autóját, ezzel pedig egy lehetséges győzelmet dobott el, már nem az elsőt.
részletekVáltoztatások a széthulló Haasnál
A szezon kezdete óta megfigyelhettük, hogy a Haas versenyautói szeretik elhagyni különböző alkatrészeiket. Monte-Carlóban ez még inkább előtérbe került, így kénytelen volt változtatni a csapat.
részletekLeclerc hazai pályán is kitett magáért
Ismét kihozta magából és az autójából a maximumot Charles Leclerc. Rendkívül elégedett, hogy zsinórban harmadszor jutott be a Q2-be, ez a pálya ráadásul nemigen fekszik a Saubernek.
részletekRaikkönen pont erre számított
Kimi Raikkönen a tavalyi pole-pozíciót követően idén az első három rajtkockáról is lecsúszott, a mindent eldöntő Q3-ban alaposan lemaradt. A finnt azonban egyáltalán nem lepte meg a hátránya.
részletekVerstappen: Ez még csak a második hibám idén
Miután Max Verstappen Monacóban lenullázta győzelmi esélyeit, egyesek már úgy számolgatnak, a holland a szezon eddigi minden nagydíján elkövetett valami butaságot. A Red Bull pilótája ezt kikéri magának.
részletekAlonsónak az időmérő egy pénzfeldobás volt
Az edzéseken tapasztalt problémák után fogalma sem volt, milyen esélyekkel vág neki a Monacói Nagydíj kvalifikációjának Fernando Alonso, ennek fényében pedig 7. helyezésével kimondottan elégedett.
részletekLeclerc: Apa és Jules is fentről figyel engem
Érzelmes hétvége a monacói Leclerc számára. A Sauber pilótája tavaly édesapját, három éve pedig gyerekkori barátját, Jules Bianchit veszítette el. Élete első hazai F1-es versenyén értük is versenyez.
részletekHamilton: Monacót nyugodtan viheti a Red Bull
Bár Daniel Ricciardo uralta a mezőnyt a Monacói Nagydíj időmérőjén és a futamgyőzelemre is ő a fő esélyes, Lewis Hamiltont egyáltalán nem hozza zavarba a Red Bull fölénye, ami szerinte csak ideiglenes.
részletekRicciardo első, Verstappen utolsó az időmérőn
Daniel Ricciardo F1-es karrierje második pole-pozícióját is Monte-Carlo utcáin szerezte Sebastian Vettel és Lewis Hamilton előtt, de a Red Bull szombatja így is keserédesen alakult, hiszen Max Verstappen nem tudott részt venni a kvalifikáción.
részletekÍgy zajlott a Monacói Nagydíj időmérője
Kövesd velünk élőben a Monacói Nagydíj izgalmasnak ígérkező kvalifikációját - percről percre frissülő közvetítésünkkel nem maradsz le semmiről!
részletekÍgy uralták a Red Bullok az utolsó edzést
A Monacói Nagydíj következő szabadedzésére már egy egész évet kell várni, szóval itt az utolsó lehetőség, hogy ebben az évben még kövessetek velünk egy ilyet élő szöveges közvetítésünkben.
részletekA Haas csak a kármentésre játszik Monacóban
Balul elsült szabadedzés, rajtbüntetés az egyik pilótának, és még csak a pálya sem fekszik az autónak – az időmérőt meg sem tartották, de a Haas már szinte lemondott az eredményes szereplésről.
részletek