Az edzéseken mutatott tempóból úgy tűnt, hogy a Red Bull akár kettős győzelemmel is abszolválhatja a Monacói Nagydíjat, ám Verstappen a szombati gyakorlás végén elkövetett hibájával, amellyel összetörte az autóját, egy szempillantás alatt megfordította hétvégéjének menetét. Győzelmi esélyesből ismét a kritikusok célpontjává vált, és nem elég, hogy végül részt sem tudott venni az időmérőn, még a sajtó is azzal a provokatív megállapítással fogadta, hogy hat nagydíjhétvége során már a hatodik balesetét szenvedte el.
„A barcelonait én nem nevezném balesetnek. Én úgy hiszem, hogy ez a mostani volt az én hibám, meg Kína. Persze az ember nem szeretné, hogy ilyen dolgok megtörténjenek, de attól még megtörténnek” – söpörte le magáról a túlzónak vélt vádakat Verstappen.
És hogy mi az a hétvégenkénti egy eset, amit sokan felhánytorgatnak, és amitől a közösségi média is visszhangzik jelenleg? Melbourne-ben a futamon megpördült és pozíciókat vesztett, Bahreinben az időmérőn bukott (majd másnap összeakadt Lewis Hamiltonnal), Sanghajban Sebastian Vettellel, Bakuban Daniel Ricciardóval, Barcelonában pedig Lace Stroll-lal ütközött.
Erre jött most rá az időmérős hiba, amin a holland nem is talál sok magyaráznivalót. „Eltaláltam a belső korlátot, miután egy kicsit kizökkentett egy lassabb autó. De ezt nem kifogásként mondom. Nekimentem a falnak” – fogalmazott, utalva Carlos Sainzra, aki a belső ívre húzódva engedte el őt a végzetes kanyar ellőtt.
Pedig az időmérő kezdetének pillanatában még úgy tűnt, hogy Verstappen részt tud majd venni a helyosztozkodáson, hiszen az autóját sikerült időben összerakni, ekkor azonban felütötte még a fejét egy nem várt technikai hiba.
„Eléggé hullámvasútszerű volt” – véleményezte az edzés és az időmérő között eltelt időszakot. „Készülődtem, és az járt a fejemben, hogy majd az időmérő után kell csak kicserélni a váltót. Balszerencsés eset volt viszont, hogy miután a szerelők beindították az autót, felfigyeltek egy szivárgásra, és ekkor már tudtuk, hogy túl késő.”