Mercedes
Hamilton: A Mercedes idén sokat szenved még
Bár Lewis Hamilton remek győzelmet aratott Szingapúrban múlt hétvégén, jól tudja, hogy csapata több pályán is szenvedhet még idén. Vettel utolsó esélye a világbajnoki címre?
részletekA Mercedes tempója igazolta a szerencséjét
A W08-as a harmadik legjobb autó volt az utcai F1-es pályán, mégis győztes lett belőle vasárnapra - a Mercedes technikai igazgatója aláhúzta, hogy bár szerencséjük volt, remek tempó nélkül semmire sem mentek volna.
részletekNagyon jó lehet a Williams 2018-as autója
A Williams-Mercedes egyre lejjebb csúszik az erősorrendben idén, ám Felipe Massa figyelmeztet, hogy a jövő évi versenyautó merőben új ötletekkel áll majd elő és újra fejlődni fognak. Érzi a jótékony változást az istállónál.
részletekMiért támadt fel a Mercedes a versenyre Szingapúrban?
Miután az élen állók kiütötték egymást, Lewis Hamiltont nem lehetett megszorongatni a városállam éjszakai F1-es futamán - noha a Mercedesnek köze nem volt az első helyhez az egész hétvége során.
részletekHamilton nem változtat a hozzáállásán
A listavezető töretlen bizalommal vág neki az idei F1-es szezonból hátralévő hat versenynek, melyek során pontelőnye ellenére ugyanolyan hozzáállást fog tanúsítani, mint eddig.
részletekHamilton: Rosberg sosem volt a barátom
Évekig azt gondoltuk, hogy Lewis Hamilton és Nico Rosberg ifjúkorukban a legnagyobb barátok voltak. Most Hamilton elárulta, hogy ez közel sem volt így.
részletekA Mercedes még mindig nem áll be Hamilton mögé
Ugyan a két Mercedes közötti pontkülönbség szignifikánsan megnőtt a Magyar Nagydíjhoz képest, az Ezüst Nyilak között mégsem állítanak még fel csapatsorrendet. Pedig egyre világosabb a képlet.
részletekBottas látásproblémákkal küszködött Szingapúrban
A finn F1-es pilóta maga sem számított rá, hogy dobogóra áll a Szingapúri Nagydíj végén, ráadásul a két órás hosszúságúra nyúlt verseny komoly egészségügyi kockázatokat hordozott magában számára.
részletekHamilton szerint a Ferrari visszajön a meccsbe
Lewis Hamilton egyszerre nagyszerű és szerencsés győzelmet aratott az esős Szingapúri Nagydíjon, nagy lépést tett ezzel negyedik világbajnoki címe felé. A brit figyelmeztet, nincs még vége, nem dőlt el semmi.
részletekHamilton: Senna szinte beszél hozzám a versenyeken
A Szingapúri Nagydíj győztesének elmondása szerint példaképe, Ayrton Senna segítette a kockázatos körülmények között. Schumacher rekordjairól is beszélt: a vb-címek nem mozgatják, de a győzelmi rekord igen.
részletekMercedes: Kármentésből óriási győzelem
Senki nem számíthatott arra, ami az időjárással és a Szingapúri Nagydíj rajtja után történt. Az Ezüst Nyilak csapatfőnöke kármentéssel számolt, helyette Hamilton csodás győzelmét ünnepelheti.
részletekSzingapúri Nagydíj: A rajtrács
Monzához képest valódi harmónia az éjszakai futam rajtsorrendje: csupán egy büntetést osztottak ki Szingapúrban. Idén először nincs az első négy starthelyen Mercedes.
részletek