Miután nyerni tudott Suzukában, Nico Rosberg számára nem adatott több győzelem 2016-ban, Lewis Hamilton sepangi motorhibája azonban hozzásegítette ahhoz, hogy négy tovább második hellyel is be tudja biztosítani a bajnok címet Abu Dhabiban. Lewis Hamilton előnye jelenleg 34 pont, és matematikailag nagyon közel áll ahhoz, hogy úgy is első legyen év végén, hogy egyszer sem győzi le riválisát a hátralévő öt verseny során.
A brit azonban mereven elzárkózik minden hasonló taktikázástól, és úgy akarja teljesíteni az év hátralévő részét, mintha ő üldözné a németet az első helyért. „Minden hétvégén nyerni akarok” - idézte a crash.net a brit pilótát. Valaki említette, hogy Nico tavaly ilyenkor csak második helyekre törekedett, mert sikerült formába lendülnöm. De akkor a pole-pozícióért harcolt, nem a második helyért. Az emberek úgy látták, mintha csak a második pozíciót tartaná szem előtt, de valójában azért nem tudta megszerezni azt, mert gyorsabb voltam nála.”
„Továbbra is az a cél számomra, hogy megnyerjek minden egyes versenyt, még akkor is, ha erre nem lenne szükség az év további részében. Ez a legjobb mód erre: úgy versenyzek, mintha támadó, nem pedig védekező helyzetben lennék. Folyamatosan űzöm-hajtom a bajnoki címet, egészen addig, amíg a végén meg nem lendül a kockás zászló. Olyan keményen kell nyomni, amennyire csak lehet” - tette hozzá a brit pilóta.