Mercedes
Force India: Ocon annyira jó, mint Verstappen
Esteban Ocon remek szezonon van túl: első teljes évében épphogy elmaradt csapattársától, és majdnem minden futamon pontokat szerzett. Szafnauer szerint Verstappen szintjén teljesít.
részletekA Mercedes elmagyarázta a "díva" hibáit
A 2017-es szezon első felében meggyűlt a baja a versenyzőknek a W08-assal. A csapat magyarázatot adott arra, mi volt a legfőbb probléma vele, így 2018-ban könnyebb dolguk lehet az autóval Bottaséknak.
részletekHamilton: Minden futamot meg kell nyernünk
A négyszeres világbajnok számára legalábbis így fest egy tökéletes szezon. Bár a 2017-es éve is nagyon erős volt, 2018-ban Bottasszal együtt még több futamon nyerne Hamilton.
részletekMelyik csapat tartogat meglepetést 2018-ra?
Az istállók építkezhetnek a tavalyi alapokra, de ugyancsak kockáztathatnak jelentős áttervezéssel: egy nagycsapat és több kicsi részéről is várható, hogy előrántanak valamit a kalapból.
részletekSchumacher majdnem nyert Le Mans-ban
Még pályafutása elején Michael Schumacher a Le Mans-i 24 óráson is szerencsét próbált és nem sok hiányzott, hogy győzzön is. Ám abban az időben törékeny volt a Mercedes megbízhatósága.
részletekA Mercedes Hamilton legyőzésére biztatja Bottast
Ha le tudja győzni a csapattársat, ő is a Formula-1 legjobbjai közé sorolható: Toto Wolff vasakaratról beszél, és vb-esélyeket vár Valtteri Bottastól, mintegy válaszként azoknak, akik szerint a finn csak másodrangú lehet a Mercedesnél.
részletekWolff: Hamilton hétszeres bajnok is lehet
Lewis Hamiltont 2017-ben négyszeres világbajnokká avatták, és ha a Mercedes tovább tudja folytatni jó szereplését, Wolff szerint minden adott, hogy utolérje a címek számában Michael Schumachert.
részletekMotorszállítók jöttek-mentek
A bonyolult turbómotorok nem vonzzák az új gyártókat a Formula-1-be, immáron negyedik éve ugyanaz a választék. Korábban ez legkevésbé sem volt így, alig győztük követni.
részletekA határokat feszegeti a motorral a Mercedes
Könnyű letekerni és ezzel elérni, hogy megbízható legyen, de a németek nem ezt akarják, mert ez nem fog nekik világbajnoki címeket hozni - ezt állítja a motorrészleg vezetője.
részletekNem hiányolja a Mercedeshez pártoló mérnököt a Ferrari
A Scuderia nem egy zsenit veszített el a motorspecialista Sassi személyében, hangsúlyozta Sergio Marchionne. Egy másik részlegen marasztalták volna, de nem mért csapást az istállóra, hogy a szakember végül távozott.
részletekHamilton terve megismételni a 100 %-os arányt
A vb-cím egyik kulcsa a Mercedes és Lewis Hamilton megbízhatósága volt: a brit minden versenyen pontot szerzett, amit pályafutása során másodszor is végre akar hajtani – ez döntheti el a szezon kimenetelét.
részletekVan, aki szerint a Mercedesnél is lesz csapatsorrend
Toto Wolff gárdája eddig teljesen egyenlően kezelte F1-es pilótáit, Hamiltont és Bottast. Felipe Massa szerint ennek idén vége, és a Ferrari mintájára egyiküket ők is beállítják vízhordónak.
részletek