Mercedes
Russell: Fiatalabb önmagam talán irigy lett volna Norrisra
Pályafutása korábbi szakaszában talán nehezebben élte volna meg honfitársa sikerét George Russell, ma azonban már pontosan érti, mekkora teljesítmény áll egy ilyen eredmény mögött.
részletekÍgy változtatta meg Russellt Hamilton távozása
George Russell szerint Lewis Hamilton Mercedestől való távozása alapjaiban változtatta meg a hozzáállását, ami végül pályafutása eddigi legerősebb Formula–1-es szezonjához vezetett 2025-ben.
részletekWolff: Megmondtam, hogy Antonellinek ilyen éve lesz
Toto Wolff szerint Kimi Antonelli 2025-ös szezonja pontosan úgy alakult, ahogyan azt a Mercedes előre várta: voltak benne kiemelkedő pillanatok, komoly hibák és fájdalmas tanulságok is.
részletekLambiase-pletyka, Alonso Mercedese – szombati F1-es hírek
Verstappen versenymérnöke az Aston Martinhoz szerződhet, két Formula-1-es istálló a világ legértékesebb sportcsapatai közt, autóritkaság Alonso birtokában: ezek voltak a nap autósportos hírei.
részletekAntonelli: Néha nagyon kimerültnek éreztem magam
Kimi Antonelli elárulta, mi jelentette számára a legnagyobb kihívást első F1-es szezonjában.
részletekVerstappen elmondta, mikor váltana csapatot
Nemcsak azt nézi, hol lehet versenyképes autója, más szempontok is vezérelnék egy esetleges átigazolás esetén a négyszeres F1-es világbajnokot.
részletek„Maxszal akarom összemérni magam” – Russell
George Russell szerint Max Verstappennel szeretne leginkább egy csapatban versenyezni, mert akkor derülne ki igazán, hogy mennyire jó.
részletekVélemény: mi lesz a Mercedes és a Red Bull trükkjével?
Miről szól a történet és miért nem olyan egyszerű, hogy tiltsák be és kész? Gobodics Tamás véleménycikke a 2025 végét uraló motorbalhéról.
részletekF1-Archív: Schumacher 1000 fontos órát ajándékoz minden ferrarisnak
Bernie Ecclestone a visszatérő hétszeresre teszi pénzét, Montezemolo szerint Alonso kitölti 2016-ig tartó Ferrari-szerződését, Schumacher drága karácsonyi ajándékkal lepte meg a csapattagokat: ilyen F1-es híreket olvashattunk december 24-én.
részletekTrükkös motor egy, Hamilton három évig? – keddi F1-es hírek és sztorik
Az olasz sajtó szerint kompromisszumos megoldás születhet a Mercedes és az FIA között, míg német lapértesülések Lewis Hamilton 2028-ig tartó maradásáról szólnak – kedd F1-es hírei és sztorijai.
részletekSajtó: Egy évig maradhat a Mercedes megoldása?
Olasz sajtóértesülések szerint kompromisszumos megoldás körvonalazódhat a 2026-os szabályok jelenlegi legérzékenyebb kérdésében, amely a Mercedes állítólagos technikai előnyét érinti.
részletekAntonelli: Remélhetőleg megismételődik 2014
Kimi Antonelli szerint a Mercedes előtt ismét hasonló lehetőség állhat, mint amellyel a csapat a 2014-es szabályváltozások idején élt, és amely hosszú évekre az F1 meghatározó erejévé tette az istállót.
részletek