Toto Wolff szerint Kimi Antonelli győzelmi mámora, és a pozitívabb megítélése is csak a következő versenyhétvégéig tart.
A Kínában pole-t szerző és futamot nyerő olasz pilóta sok kritikát kapott az utóbbi egy év során, az olasz média egyébként is hajlamos nagy nyomást helyezni az övéire, most viszont egy átmeneti időszakban abszolút pozitívan lehet róla beszélni.
A Mercedes csapatfőnöke elismerte, hogy jó érzés volt igazolást nyerni arra a döntésre, hogy tavaly Antonellit azonnal Russell mellé ültették, de óva intett a Formula–1-ben elterjedt „legutóbbi eseményekre való összpontosítás” veszélyétől.
„Amikor nem mennek jól a dolgok, akkor az emberek hajlamosak előállni azzal, hogy ez rossz döntés volt, vagy hogy a Mercedes túl sok kockázatot vállalt vele. Sosem volt igazán kemény a kritika, mert az emberek felismerik a tehetségét, de a sporton belül és kívül is volt sok olyan hang, hogy hiba volt őt beültetni” – mondta Wolff még Kínában.

„Szóval jó érzés egy kis revansot venni, de nyilvánvalóan ez csak egy futamgyőzelem” – nyilatkozta.
„Ez a sport, amiben élünk, mániás-depresszív; ma minden remek, két hét múlva Japánban leszünk, és ha a falnak ütközik, az emberek azt fogják mondani, hogy túl fiatal. Szóval szerintem csak a földön kell maradnunk.”
A kérdést feltevő újságíróhoz fordulva, akiről Wolff azt mondta, hogy „biztosan nem” ő volt a megjegyzéseinek célpontja, mégis segítséget kért Antonelli számára.
„Ezt Olaszországban is le kell írnia, hogy a legnagyobb kockázat az... igen, kérem, segítsen neki” – tette hozzá.
„Emlékezzenek a tavalyi évre, a ’Grande Kmire’ és minden másra, aztán jött Imola, és hatalmas nyomás nehezedett rá; jelenleg nem szabadna nyomás nehezednie rá.”