Mercedes
Mercedes-vezér: Maradunk a Formula-1-ben
A 2014 és 2021 közti sikersorozat ellenére időről időre felmerül a Mercedes kiszállásának gondolata. A vállalat első embere, Ola Kallenius elmondta, a Formula-1 hosszú távú tervei egyeznek saját víziójukkal.
részletekHamilton: Nem fejlődtünk az öt verseny alatt
A hétszeres F1-es világbajnok szerint a Mercedes ugyanott tart tempóban, mint a szezon legelső versenyén – de nem adja fel, továbbra is hisz benne, hogy a kemény munkának meglehet a gyümölcse.
részletekWolff: Már specialisták vagyunk pattogásban
Toto Wolff szerint annyit pattognak a Mercedesek, hogy már igazi nagymesterek lettek ebben a kérdésben - megoldásuk viszont továbbra sincs, bár pénteken még úgy tűnt, hogy találhattak valamit.
részletekA Mercedes üzemanyagszállítója szerint nem az ő hibájuk, hogy lassú az autó
A Petronas mossa kezeit, a gyártó leszögezte, semmivel nem rosszabb üzemanyaguk hatékonysága a változtatások után sem, mint amit korábban megszoktak. A hiba máshol keresendő.
részletekVilleneuve: Lewist elhagyta a szerencséje
A hétszeres bajnoknak vissza kell térnie az első két szezonjában mutatott önmagához – akkor versenyzett úgy, mint most Russell. Verstappen pedig idén bizonyítja, megérdemelten lett 2021 világbajnoka.
részletekWolff: Az FIA kérte a helycserét
A Mercedes F1-es csapatfőnöke elmondta, miért kérték Hamilton visszaengedésére Russellt – de arról is beszélt, miért volt nehéz helyzetben a hétszeres világbajnok a biztonsági autós fázisnál.
részletekRussell elismerte: szerencséje volt a taktikával
Kockáztatott a kivárással, s a biztonsági autós fázis megint a Mercedes fiataljának kezére játszott az F1-es Miami Nagydíjon. A brit pilóta a Hamilton elleni házon belüli csatát is élvezte.
részletekValtteri Bottas elismerte a hibáját
Bár az ötödik hely is elérhető lett volna, végül egy hiba után a hetedik pozícióban fejezte be a versenyt Miamiban Valtteri Bottas. A finn pilóta elárulta, hogy a Mercedesek csatája zavarta meg.
részletekBarcelona után hoz döntést az autóról a Mercedes
Toto Wolff elmagyarázta, hogy mi a Mercedes dilemmája az idei autóval, annak koncepciójával kapcsolatban - papíron ez a jó megoldás, de a pilóták nem tudnak vele gyorsan menni és nem lehet belőle kihozni a maximumot.
részletekRussell sem volt elégedett Miamival
Csatlakozott azokhoz a pilótákhoz George Russell, akik a Miamiban kialakított pálya minőségét kritizálták. A többség nem volt elégedett az aszfalttal, ám a brit pilóta mást is kiemelt.
részletekHamilton: A csapat feladata dönteni, nem is értettem őket
A Mercedes tudja, melyik autó hol áll a pályán, nekik kell dönteniük a bokszkiállásról, érthetetlen, miért adták a versenyző kezébe a választást – tette szóvá a Miami Nagydíj után a hatodik helyezett.
részletekWolff: A harmadik leggyorsabb csapat vagyunk
Ugyan a Mercedes Miamiban sem brillírozott, a Red Bull és a Ferrari mögött harmadik erőként stabilan zárták a vasárnapi futamot mindkét pilótájukkal. Toto Wolff szerint nincsenek kétségbeejtően lemaradva.
részletek