DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 3. csütörtök

Leclerc

Visszatért az élre a Mercedes a sprint előtt

Az ezúttal valóban teljesen tét nélküli, szombati második edzésen, önerőből vagy a többiek tartalékolásának (is) köszönhetően az Ezüst Nyilak George Russell révén egy edzéselsőséggel melegíthetett.

részletek

Leclerc elmondta, miben hibázott az időmérőn

Bár végső soron a piros zászlós megszakítások babráltak ki vele, a vb-éllovas ferraris mégis magát hibáztatja a rossz időzítés miatt – persze azt is tudja, hogy a második rajthely sem rossz a sprintre.

részletek

Leclerc a pillanatra várt, aztán elrontotta

Alakulhatott volna jobban is hazai pályán a Ferrari időmérője, és monacói versenyzőjük nem is elégedett a mai teljesítményével, de azért nem is tragédia a második rajtpozíció a sprintre.

részletek

Öt piros zászló és Verstappen-pole Imolában

Hektikusan alakult a pénteki időmérő az Emilia-Romagna-i GP-n, amelynek végén a címvédő örülhetett, megelőzve Leclerc-t és Norrist. Sainz autót tört, a Mercedesek már a Q2-ben kiestek.

részletek

Verstappen, Leclerc: Már nem utáljuk egymást

Az idei év legnagyobbnak tűnő rivalizálásában a felek között nagyobb tisztelet érhető tetten, mint ahogy az akár a tavalyi szezon alapján várható volt. A két fiatal tehetség a kapcsolatukról mesélt.

részletek

Leclerc nem foglalkozik a statisztikákkal

Egyelőre nem tulajdonít nagy jelentőséget a különböző statisztikáknak Charles Leclerc. A Ferrari monacói pilótájának csak a győzelem számít, noha egy rekordot is megdönthet a hétvégén Imolában.

részletek

Nem bízik a rendőrség hatékonyságában a kirabolt Leclerc

A vele történt óralopásról kérdezték Charles Leclerc-t: nem szívesen beszél róla, szavai alapján pedig az érezhető, nem bízik benne túlzottan, hogy a rendőrség megtalálja az eltulajdonított tárgyat.

részletek

Miért harcol másképp Leclerc-rel Verstappen?

Maga a regnáló világbajnok is elismerte, hogy minden versenyzőt másként kezel a pályán zajló csatáik során: a vb-éllovas ferraris ellen küzdeni „természetesnek” érződik a holland számára.

részletek

De la Rosa: Ezért különlegesek Hamiltonék

A korábbi F1-es pilóta szerint a hétszeres világbajnok, valamint Fernando Alonso, Max Verstappen és Charles Leclerc is azzal emelkedik ki a mezőnyből, hogy gyorsabban alkalmazkodnak.

részletek

Leclerc-t kirabolták, 110 millió a kár

A Ferrari világbajnokjelöltjét egy olasz városban, a nyílt utcán rövidítették meg, amikor egy csoport szurkoló megállította fotókért és aláírásokért - Leclerc feljelentést tett.

részletek

Leclerc: Nem akarok a bajnokságra gondolni

Bár jelentős előnnyel vezeti a tabellát, egyelőre nem foglalkozik a vb-címmel Charles Leclerc. A monacói pilóta úgy véli, nem versenyezhetnek extra nyomás alatt, különösen az imolai hétvégén.

részletek

„Charles nem tudta kontrollálni az indulatait”

Ez volt a monacói F1-es pilóta gyenge pontja a pilóta felkészülését régóta segítő szakember szerint, aki viszont úgy látja, az idei Ferrarinak köszönhetően a vb-éllovas visszanyerte az önbizalmát.

részletek