DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Leclerc nyitott az élen Russell előtt

Mindkét ferraris megforgott, mégis egyik pilótájuk bizonyult a leggyorsabbnak a Miami Nagydíj első edzésén. A Mercedes életjelet adott, Russell a Red Bullok előtt zárt, miközben Bottas autót tört.

Az időeltolódás révén itthoni idő szerint péntek este startolt el a most debütáló Formula-1-es Miami Nagydíj első szabadedzése. A vadonatúj pályával már az F1-esek kigurulása előtt adódott némi probléma: néhány helyen feltöredezett az aszfalt, így csütörtök este munkálatokra volt szükség ezek kijavítása céljából. Az pedig érződött az FP1 első perceiben, hogy a tapadás sem tökéletes még: Max Verstappen a szűk részen puszilta meg a falat, míg Charles Leclerc és Yuki Tsunoda egy-egy megforgást is bemutatott.

leclerc-fp1-dppi-miami



Történt egy-két pilóták közötti incidens is: Esteban Ocont veszélyesen engedte ki az Alpine a bokszban, így majdnem eltalálta George Russellt; Mick Schumacher pedig két kalandban is benne volt, ugyanis előbb kis híján telibe trafálta Daniel Ricciardót, majd Carlos Sainzt tartotta fel a szűk szekcióban.

Ami az eredménylistát illeti: nem meglepő módon ismét elsősorban a Ferrarik és a Red Bullok váltották egymást az élen – ugyanakkor felbukkantak a legjobbak között a Mercedesek, amelyekre először kerültek fel jelentősebb újítások, amelyekkel a delfinezésből eredő problémáikat igyekeznek orvosolni. Rajtuk kívül Lando Norris McLarenje és Fernando Alonso Alpine-ja is feltűnt a közvetlen élbolyban.

bottas-crash-fp1

Ahogy az a fentiekből is várható volt, nem úsztuk meg piros zászlós megszakítás nélkül sem az új helyszín bemutatkozását: Valtteri Bottas vállalta túl magát az egyik kanyarban és csúszott bele háttal a falba, csúnyán összetörve az Alfa Romeója hátsó szárnyát. Az újraindítás után pedig Sainz került bajba: nagy tempónál forgott meg a ferraris spanyol, akinek emiatt defektes is lett a jobb első gumija.

Az utolsó tíz percre fordulva Verstappen ragadta magához a vezetést a köridőlistán, végül azonban a hajrában őt is megelőző Leclerc húzta be az első helyet. Mögötte viszont meglepetést jelentett, hogy George Russell lett a második a Mercedesszel, megelőzve a Red Bull párosát is. Hozzá hasonlóan váratlanul elöl szerepelt Pierre Gasly, aki Sainz elé fért be az AlphaTaurival, de kiemelendő Alexander Albon hetedik helye a Williamsszel. Lewis Hamilton, Kevin Magnussen és Daniel Ricciardo még a tízben.

Az 1. szabadedzés végeredménye:

1. Charles Leclerc FERRARI 1:31.098  
2. George Russell MERCEDES 1:31.169 +0.071s
3. Max Verstappen RED BULL RACING RBPT 1:31.277 +0.179s
4. Sergio Perez RED BULL RACING RBPT 1:31.301 +0.203s
5. Pierre Gasly ALPHATAURI RBPT 1:31.498 +0.400s
6. Carlos Sainz FERRARI 1:31.528 +0.430s
7. Alexander Albon WILLIAMS MERCEDES 1:31.854 +0.756s
8. Lewis Hamilton MERCEDES 1:31.956 +0.858s
9. Kevin Magnussen HAAS FERRARI 1:32.559 +1.461s
10. Daniel Ricciardo MCLAREN MERCEDES 1:32.592 +1.494s
11. Lando Norris MCLAREN MERCEDES 1:32.615 +1.517s
12. Fernando Alonso ALPINE RENAULT 1:32.884 +1.786s
13. Zhou Guanyu ALFA ROMEO FERRARI 1:33.020 +1.922s
14. Sebastian Vettel ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 1:33.024 +1.926s
15. Esteban Ocon ALPINE RENAULT 1:33.417 +2.319s
16. Lance Stroll ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 1:33.576 +2.478s
17. Valtteri Bottas ALFA ROMEO FERRARI 1:33.773 +2.675s
18. Yuki Tsunoda ALPHATAURI RBPT 1:34.043 +2.945s
19. Mick Schumacher HAAS FERRARI 1:34.945 +3.847s
20. Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES 1:35.637 +4.539s
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: