Leclerc
A 2019-es tesztekre emlékeztet Leclerc
Abban az évben a csapat a Mercedes szintjét hozta, a vb-címért mégsem rúgott labdába. „Elképzelésünk sincs, hol állunk” – mondta Leclerc, aki pozitív fejleményről is beszámolt az elöl haladó autó követése kapcsán.
részletekElső benyomások: tényleg könnyebb követni egymást
Az első visszajelzések alapján az F1 elérhette azt a célját, miszerint szorosabb versenyzést kíván teremteni az új szabályokkal. Így értékelték az új autókat a pilóták ebből a szempontból.
részletekLeclerc az élen, Hamilton a sor végén
A Ferrari zárta az első helyen a csütörtöki tesztnapot, nyomában az AlphaTaurival és a McLarennel - Sergio Perez alatt megállt a Red Bull, Lewis Hamilton pedig az utolsó helyre szorult.
részletekVettel: Én nem versenyzem Oroszországban!
A csütörtöki események hírei természetesen az F1-es paddockba is eljutottak, és a tesztnap szünetében tartott sajtótájékoztatón a pilótáknak is feltették a kérdést, mi az álláspontjuk.
részletekLeclerc: Nem szabad elbíznunk magunkat
A Ferrari vezette a barcelonai nyitónap többségét, de a végül másodikként záró Charles Leclerc emlékeztetett rá: jelenleg mindenki titkolózik a teszten. Ami fontosabb: sikerült probléma nélkül tartani a tervet, 153 körrel pedig a Scuderia tette meg a legtöbbet.
részletekNorris volt a leggyorsabb az első tesztnapon
Az idei első háromnapos teszttel rajtolt el a Formula-1 új korszaka Barcelonában. A csapatok azonnal belevetették magukat a munkába, a legjobb időt végül Lando Norris futotta.
részletekEzekkel az autókkal nyomulnak a pilóták
Mivel a versenyzők jelentős része igazán csinos összegeket tehet zsebre éves szinten, ezért néhányan kifejezetten impozáns járművekkel rendelkeznek. Mutatjuk a legjobbakat!
részletekLeclerc és Sainz: Szabadon csatázhatunk, de…
A Ferrari pilótái elmondták: megbeszélték, hogy szabad a harc házon belül a 2022-es F1-es szezon során – de csak akkor, ha nem vállalnak olyan rizikót, amellyel a csapatérdeknek ártanának.
részletekLeclerc: Megtanultam a leckét a vereségből
Első közös ferraris szezonjukban Carlos Sainz felülmúlta a monacói pilótát, aki állítása szerint már az új szezonra koncentrál. A végső célja továbbra is a világbajnokság megnyerése.
részletekSainz és Leclerc: Szép, csak legyen gyors is
Egy online bemutatóval leplezte le 2022-es kihívóját a Ferrari, az F1-75 névre hallgató új autó pedig tele van radikális megoldásokkal. Sainz és Leclerc tetszését elnyerte, amennyiben gyors is lesz!
részletekFerrari: A szezon elején lassabbak leszünk
A Ferrari pilótái úgy vélik, a költségvetési limit ellenére is nagy fejlesztési harc lesz évközben a színfalak mögött, az erősorrend pedig labilisabb lesz, mint eddig bármikor.
részletekLeclerc nem lett vezér, hanem beleszürkült a mezőnybe?
Az Alfa Romeónál és első (két) ferraris évadában is kiválóan teljesített a fiatal monacói. Ám vannak, akik szerint ez már kevés, nem sikerült kivívnia a csapatnál az egyértelmű vezérszerepet.
részletek