LeMans
Le Mans: Alonsóék indulhatnak a pole-ból
Kisajátította az első sort a két gyári Toyota, de Kazuka Nakajima körére nem tudott válaszolni a #7-es autó, így a #8-as indulhat az élről az idei Le Mans-i 24 órás futamon.
részletekKorábbi F1-es riválisa is várja az IndyCarba Fernando Alonsót
A korábbi F1-es rivális, Max Chilton azt gyanítja, hogy ha Fernando Alonso idén a Toyotával nyerni tudna Le Mans-ban, akkor 2019-et már az IndyCarban kezdené meg.
részletekAlonso már ferrarisként indulni akart Le Mans-ban
Stefano Domenicali elmondta, Fernando Alonso már az ő ferraris csapatfőnöksége idején szeretett volna indulni Le Mans-ban, ám akkor nem jutottak el konkrétumokig. Igaz, nem is engedte volna versenyzőjének az indulást.
részletekA Le Mans-i legendát lenyűgözi, amit Alonso csinál
Tom Kristensen annak idején kilencszer is meg tudta nyerni a Le Mans-i 24 órás versenyt, és ahogy annak idején neki is elsőre összejött a győzelem, a dán úgy véli, Alonso ezt utána csinálhatja.
részletekNe maradj le semmiről hétvégén!
Sőt, már szerda este megkezdődik a program a legendás Le Mans-i 24 órás helyszínén - ezen felül lesz még Kamion-Eb a Hungaroringen és MotoGP Barcelonában, mutatjuk a programot!
részletekLe Mans: Ex–F1-es minden harmadik autóban
A száguldó cirkusz rajongói minden évben kitüntetett figyelemmel kísérik a korábbi F1-es pilótákat a Le Mans-i 24 óráson – most a szokottnál is több van belőlük, ráadásul Alonso és Button is debütál a legendás egynaposon!
részletekLe Mans: A csúcsok
A Le Mans-i 24 órásra készülve a számok szerelmesei izgatottan várják, milyen rekordok dőlnek majd meg az idei versenyen - megnézzük, melyekre van esély, melyekre nincs, és melyekre nem lesz soha.
részletekAlonso csak Le Mans-ról akart beszélni a kiesése után
Monaco után az F1-es Kanadai Nagydíjon is műszaki hiba vetett véget a spanyol versenyének, a kétszeres világbajnok azonban fejben már most a jövő hétvégi 24 órás megmérettetésen jár.
részletekLe Mans: Visszatérnek a szörnyetegek
Megkezdjük beharangozó sorozatunkat a jövő hétvégi Le Mans-i 24 órásra – méghozzá egy aktuális hírrel, amely alkalmat ad némi visszatekintésre is: 2020-tól érkeznek a hiperautók a legendás egynaposra.
részletekAlonso a jövőjéről beszélt
Fernando Alonso kissé megcsömörlött a Formula-1-től, figyelmét egyre többször más szériák kötik le. A hírek szerint év végén távozhat a mezőnyből. Mit gondol erről az érintett pilóta?
részletekToyota: Rendkívül könnyű Alonsóval dolgozni
Általában az a hír járja, hogy Fernando Alonso nem könnyű eset egyik csapatnál sem. A Le Mans-i 24 órásra készülve a Toyota éppen ellenkezőleg vélekedik, a spanyol gyorsan beilleszkedett.
részletekButton Alonso ellen harcol Le Mans-ban
Fernando Alonso mellett Jenson Button is életében először indul a Le Mans-i 24 órás versenyen, mindketten az LMP1-es kategóriában, de külön csapatban. Az egykori csapattársak újra csatázhatnak.
részletek