Kubica
Russell nem akar hazudni, a Williams a leglassabb
Az első heti hatalmas késlekedés tudatában nem annyira meglepő, hogy a Williams-Mercedes a leglassabb a jelenlegi mezőnyben. A gárda újonc brit pilótája ezt most már reálisan el is ismerte.
részletek130 kör is kevés volt egy napra a Williamsnek
Két teljes versenytávot teljesített a szerdai F1-es tesztnapon Robert Kubica, ám akkora lemaradásban van a csapat, hogy a beállításokat még mindig nem kezdte el tesztelgetni.
részletekA Williams teljes fegyverzetben ott lesz Ausztráliában
A korábbi többszörös világbajnok istálló bajban van. A tavalyi, rettentően félretervezett versenyautó miatt az utolsó helyre csúszott vissza a tabellán, az idei év pedig még rosszabbul indult.
részletekKubica: A csapatszellemet semmi sem nyírta ki
A tavalyi év után ismét kaotikus szezonnak nézhet elébe a Williams, a tesztelés első hete katasztrofálisan sikerült. Robert Kubica szerint azonban a fejlődés záloga, hogy mindenki pozitív maradt.
részletekKubica: Nagyon nem készültünk még fel
Robert Kubica számára kicsit sem alakul jól eddig a visszatérés. A 2010 után visszatérő lengyel szerint a Williams két és fél napos késlekedése egyelőre óriási hátrány, egyáltalán nem készültek fel.
részletekWilliams: Nem vagyunk krízisben, de...
Bár késve érkezett meg a Williams és a csapat autója a barcelonai tesztre, a megbízott csapatfőnök Claire Williams igyekszik mindenkit megnyugtatni, és nem kongatni a vészharangokat. Munka mondjuk van, hogy az igazán nagy bajt elkerüljék.
részletekKét F1-est fog szemmel tartani Alonso
A kétszeres világbajnok nem fordít hátat a Formula-1-nek, figyelni fogja a versenyeket, különösen két pilóta szereplése érdekli. Hozzátette, nem jár a fejében visszatérés.
részletekKubica: A mai fiatalok mások, mint mi voltunk
Érdekes megfigyelést tett az F1-be kilenc év után visszatérő Robert Kubica, aki szerint az ő korában a fiatalok még zöldfülűként érkeztek a száguldó cirkuszba, nem úgy, mint manapság.
részletekLeclerc könnyen rekordot dönthet a Ferrarinál
A 2019-es szezonban ismét csúcsok dőlhetnek meg, a statisztikát kedvelőknek akad is néhány csemege. Ezek közül az egyik legjelentősebb, hogy Charles Leclerc a Ferrari legfiatalabb győztesévé válhat.
részletekKubica: Nem a visszatérés lesz a legnehezebb
Robert Kubica, bár rettentően örül annak, hogy visszatérhetett az F1-be, szerinte az igazi kihívás az lesz, hogy meg is tudjon ragadni a száguldó cirkuszban, és balesete előtti formáját mutassa.
részletekEcclestone: Kubica világbajnok lehetne
A Formula-1 korábbi mindenható ura egészen biztos abban, ha nem történik a sajnálatos ralibaleset következtében elszenvedett súlyos sérülése, Robert Kubica kétségtelenül bajnok lenne.
részletekWebber: Remélem, Kubica nem válik frusztrálttá
Idegeskedik Robert Kubica miatt egykori ellenfele: az aggodalom fő oka a sérült jobb kar, amely az ausztrál szerint speciális helyzetekben gondot okozhat. A lengyel korábban elmondta, nincs hátrányban, mivel az átlagnál erősebb bal kézzel kompenzál.
részletek