DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök

JensonButton

Alonso nem csak Buttonnal szeretne harcolni

A McLarennél Fernando Alonso próbálhatja ki a Honda új F1-es erőforrását Austinban, azonban a spanyol pilóta szerint még nem várható nagy előrelépés a hétvége során.

részletek

Button jól szórakozott és pontot is szerzett

Jenson Button és a McLaren számára sikerült a pontszerzés Oroszországban, habár ez annak is köszönhető, hogy sokan kiestek a futam során – a brit versenyző ennek ellenére örül a végeredménynek.

részletek

Button védelmébe vette Alonsót

Jenson Button szerint érthető volt csapattársa, Fernando Alonso vitás rádióüzenete a Japán Nagydíj versenyén – a brit elmondta, a kulisszák mögött gyakran hasonló módon fejezik ki véleményüket.

részletek

Button egyelőre nem kapja meg az új motort

Fernando Alonsóval ellentétben a csapattársnak, Jenson Buttonnak minden bizonnyal várnia kell a Mexikói Nagydíjig, hogy kipróbálhassa a Honda új, továbbfejlesztett motorját.

részletek

Button korábbi döntést várt volna a McLarentől

Jenson Button szerint néhány félreértés vezetett oda, hogy a McLaren ilyen sokáig várt a jövőjével kapcsolatos bejelentéssel – azonban örül neki, hogy túljutottak a problémákon.

részletek

Button: „A fiataloknak más kategóriák valók”

Jenson Button nem szeretné, hogy a csapatok három autót állítsanak rajthoz – főleg nem úgy, hogy fiatal versenyzőkkel pótolnák ki a mezőnyt, szerinte ugyanis az F1 célja nem a tanulás.

részletek

Ericsson miatt úszott el Button versenye

Jenson Button nagyon sajnálja, hogy a Honda hazai közönsége előtt nem sikerült jól szerepelniük – mindkét McLaren célba ért, azonban a pontszerzés nem sikerült.

részletek

A csapat hibája okozta Button vesztét

Jenson Button számára már a Q1-ben sem sikerült a továbbjutás, ebben azonban nem csupán a McLaren gyengélkedése, hanem a csapat hibája is közrejátszott – a brit egyáltalán nem dicsérte meg őket.

részletek

Maldonado reagált Button kritikáira

A Lotus versenyzője, Pastor Maldonado megvédte magát Jenson Button kritikáival szemben, miután a brit élese bírálta őt a Szingapúri Nagydíjon történt ütközésük miatt.

részletek

Button nem tudja, meddig tart a türelme

Jenson Button szerint „fájó” a McLaren szenvedését látni, pedig tisztában van vele, hogy a csapattagok mennyit dolgoznak azért, hogy az F1-es versenyhétvégéken jó eredményt érhessenek el.

részletek

Button kiakadt: Ezt nem csinálhatod az F1-ben

Jenson Button szerint Pastor Maldonado meglehetősen „furcsán” viselkedett a Szingapúri Nagydíj versenyén, és úgy gondolja, a Lotus versenyzője soha nem fog már megváltozni.

részletek

Mennyire reális a McLaren nyolcadik helye?

Akárcsak a szingapúri hétvégét megelőzően, a pénteki edzésnapot követően is pozitívan nyilatkoztak a McLaren versenyzői – továbbra is a pontszerzés a cél vasárnap.

részletek