A korábbi világbajnok úgy látja, Vowles vezetésével a grove-i istálló nemcsak technikai, hanem kulturális szempontból is egyre erősebb csapattá válik.

A 2000-ben a Williamsnél bemutatkozó, 2009-ben pedig világbajnoki címet szerző Button egy brit műsorban nyilatkozott a Williamsről és annak csapatfőnökéről. A brit legenda szorosan kötődik Vowleshoz, hiszen a stratégiai szakember kulcsszerepet játszott a Brawn GP-nél elért bajnoki sikerében.
„Ez az év eddig nagyszerűen alakul Williams számára. Nagy lépést tettek előre, mindannyian szeretjük, ha egy brit csapat jól teljesít” – mondta Button.
„Tudom, hogy ez már nem egy családi csapat, de még mindig megvan az a családias hangulat. Azt hiszem, James érkezése nagy változást hozott, és egy emberként dolgoznak.”
Stabilizáció és előrelépés
A Williams 2020-ban került a Dorilton Capital magántőke-befektető cég tulajdonába, miután a Williams-család kivonult a sportból. Az átmenet nem volt zökkenőmentes, de Vowles 2023-as kinevezésével a stabilizáció és az előrelépés új korszaka kezdődött. A csapat jelenleg a konstruktőri tabella 5. helyén áll, ami évek óta nem látott eredmény.

Vowles, aki hosszú éveken át volt a Mercedes stratégiai vezetője, a grove-i csapatnál nemcsak szakmai, hanem emberi oldalon is rendet tett, Button szerint kulcsfontosságú, hogy képes volt újraépíteni a közösséget.
„Ő volt a stratégánk, amikor megnyertem a világbajnokságot, most pedig egy teljes csapatot vezet. James egy elképesztő egyéniség, szeretem a munkamódszerét. Megkönnyíti mindenki számára, hogy megértse, miként működik egy F1-es autó. Nagyon szókimondó, és a szurkolókat is igazán bevonja, hogy megértsék, hol tart a Williams. Eddig nagyon jó munkát végzett.”