HollandNagydíj
Norrisra nem volt hatással a baleset
Hatalmas balesetet szenvedett el a Belga Nagydíj szombati napján a McLaren brit pilótája. Lando Norris szerint a múlt héten történtek nem változtatták meg a hozzáállását, főleg a rutin miatt.
részletekHamilton maga javára fordítaná a pfujolást
A világbajnokságot vezető brit számít rá, hogy ki fogja fütyülni a nézők egy része riválisa hazai nagydíján, de elmondta: ez is a sport része, ő pedig próbál pozitív energiát kovácsolni belőle.
részletekLeclerc erősebb hétvégére számít a Ferraritól
A Ferrari Belgiumban újabb gyenge hétvégét produkált, így a McLaren ellépett tőlük a konstruktőri pontversenyben, igaz, csak minimálisan. Most visszavágnának a wokingiaknak.
részletekVerstappen: Hamiltonnak nehéz dolga lesz Russell-lel
Max Verstappennek egyelőre Lewis Hamilton a legfőbb riválisa, de egyre inkább úgy tűnik, hogy jövőre újabb ellenfelet kap George Russell személyében. De nemcsak ő, a hétszeres világbajnok is.
részletekZandvoort: Milyen gumikkal készülnek a csapatok?
A Pirelli bejelentette, mely keverékek állnak a csapatok rendelkezésére a 2021-ben visszatérő Holland Nagydíjon. A gyártó a három keményebb opcióra voksolt.
részletekMonacói izgalmakra számít Zandvoortban Gasly
Verstappen szurkolói számára hatalmas dolog a Holland Nagydíj visszatérése, de kérdés, hogy mennyire látunk eseménydús versenyt a szűk, rövid egyenesekkel tűzdelt pályán.
részletekNe maradj le semmiről a Holland Nagydíjon!
Eseménydús hétvége elé nézünk: az F1-es mezőny Zandvoortba látogat, de egyéb sorozatokat is érdemes lesz figyelni. Mutatjuk a menetrendet és a tv-közvetítéseket is.
részletekWolff már nagyon várja a holland versenyt
Nem jött ki jól a Belga Nagydíj a Mercedes számára, ám többek között ezért is akkora a várakozás csapaton belül a következő futamot illetően. A csapatfőnök szerint új lehetőségek előtt állnak.
részletekVerstappen: Nehéz lesz előzni Zandvoortban, de…
A Belga Nagydíj után most már a tényleges hazai futamára készül a Red Bull vb-aspiráns pilótája, aki óriási szurkolói támogatásra és élvezetes-gyors kanyarokra számít a visszatérő holland pályán.
részletekHivatalos: Holland Nagydíj sem lesz idén
A zandvoorti szervezők is mérlegelték a zárt kapus rendezés lehetőségét, de Jan Lammers és csapata végül úgy döntött, nem akarják rajongók nélkül megtartani a visszatérő versenyt, így 2021-re halasztják.
részletekEgyedül Verstappennek köszönhető, hogy újra lesz a Holland Nagydíj
Az egekben a fiatal pilóta népszerűsége hazájában: menedzsere szerint „hihetetlen eredmény”, amit egy ilyen fiatal sportoló elért Hollandiában. Kizárólag miatta került be Zandvoort a naptárba.
részletekZandvoort hallani sem akar a zárt kapuról
A Holland Nagydíj sportigazgatójaként ténykedő Jan Lammers nem tudja elképzelni nézők nélkül a futamukat – de persze ha az F1 erre kérik őket, átgondolják ezt a lehetőséget is.
részletek